Miközben a brazil válogatott tagjai könnyedén, jókedvűen, trükközve tették ide-oda a labdát kedd este (leszámítva, amikor valamelyikük éppen csomagot kapott a lábára), Daniele De Rossi az 59. percben lihegve baktatott le a pályáról lecserélésekor. Jó néhány társához hasonlóan rengeteget futott – igaz, általában a labdát keresve. A csapat meg az eredmény után: mert hiába szerzett a találkozó elején jogtalanul érvénytelenített gólt Fabio Grosso, s helyezte nyomás alá riválisát a második félidő egyes szakaszaiban Marcello Lippi vb-címvédő együttese, az összképet tekintve nem kérdés, melyik válogatott akarata érvényesült Londonban.
„Nem vagyunk hozzászokva a vereségekhez, de a világ egyik legjobb válogatottjával szemben ezúttal nem tudtunk mit tenni. Érzésem szerint túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, hogy azt ne mondjam, mintha ijedtnek láttam volna néhány játékosomat. Azt ugyanakkor be kell látni, hogy Brazília jelenleg erősebb nálunk” – fogalmazott a kapitányként 31 mérkőzés után vereséget szenvedő szakember, nem felejtve el persze megjegyezni, hogy a vb-selejtezőre készülnek, s ott kell jól teljesítenie formálódó csapatával.
Igen, Lippi „gyúrja” a szerinte ideális összetételű válogatottat. De például a most bizonyára csak kényszerből a kezdőbe küldött Riccardo Montolivóra hosszú távon is számít? Továbbra is erőltetni fogja a Fiorentinában a gólokat számolatlanul termelő, de igazán nagy csapatban (Milan, olasz válogatott) rendszerint becsődölő Alberto Gilardinót? Vagy a tíz helyzetből jó esetben kettőt gólra váltó, harmincon túli Luca Toni tényleg jó megoldás elöl, miközben Giuseppe Rossi, a Villarreal 22 éves üdvöskéje szemlátomást több egyszerű csatárnál? És – bár szentségtörésnek tetszik – a sérülése után a Milanban is közepesen teljesítő, kedd este a második brazil gólt megelőzően óriásit hibázó Andrea Pirlóra valóban szüksége van csak azért, mert ragyogó a rúgótechnikája?
Az idő senkit sem kímél.
Sőt van, amikor egyre csak sürget.
