Papírrepülő

2009.02.11. 23:16
Címkék

Azon most felesleges lenne összeveszni, mennyire volt felejthető az Izrael–Magyarország összecsapás. Különösen az első félidő sikerült unalmasra, az embernek sokáig az volt az érzése, mintha visszarepültünk volna az időben, amikor a játékosok még szinte egy kupacban kergették a lasztit. Érezte ezt az izraeli televízió rendezője is, meglehetősen gyakran láthattunk pillanatfelvételeket a lelátóról, megfigyelhettünk turbékoló szerelmespárokat, elmélyülten beszélgető elegáns üzletembereket s persze lelkes, a kamerába belemosolygó ifjú drukkereket is. Aztán egyszer csak láthattunk egy, a pálya felé suhanó papírrepülőt. Sokáig ez volt a legérdekesebb jelenete a tel-avivi találkozónak, hogy aztán Josszi Benajun hirtelen úgy döntsön: ideje futballozni. Alighanem neki, az ő teljesítményének köszönhetően nyerte meg a mérkőzést Izrael. A mieink gyakorlatilag teljes egyenrangú ellenfelei voltak a világranglistán jóval előttünk álló házigazdának, csakhogy hiányzott az ötlet. A Benajun-szerű megoldások, a váratlan cselek, a passzok, a trükkök. Ezért is volt annyira bosszantó, sőt már-már elkeserítő Gera Zoltán teljesítménye, aki nekünk éppen olyan, mint az izraelieknek Josszi Benajun: ösztönjátékos, aki laza bokával ér a labdához – és meccseket dönt el. Most talán ez a villanás hiányzott ahhoz, hogy a magyar válogatott nyerje meg egy nullára a meccset, hiszen az akarással, a szervezettséggel s időnként a támadásépítéssel sem volt gond. Azt is nyugodtan kijelenthetjük: Erwin Koeman megtalálta a legmegfelelőbb játékrendszert és az ehhez passzoló futballistákat. Már csak ötlettel, technikával és győzni akarással kellene megtölteni. Ennek tükrében értékeljük mi most ezt az egygólos vereséget. Egyértelmű, van min javítani – de van miben bízni is. Főleg abban, hogy Tiranában Gera Zoltán erősebb, gyorsabb, bátrabb lesz, mint az a tétován szálló telavivi papírrepülő…

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
4 órája