Nincs trükközés

2009.02.12. 23:01
Címkék

Szombaton és vasárnap 44. alkalommal kerül sor a hagyományos Hungária-kupára, amelyen az előrejelzések szerint 43 ország több mint 350 versenyzője lép tatamira, köztük 28 magyar dzsúdós. A naptárban a bécsi világkupaversennyel párban szereplő budapesti viadal az idén a férfiakat látja vendégül, így a nézők a tehetséges fiatalok mellett Hadfi Dániellel, Bor Barnával vagy éppen Burján Lászlóval is találkozhatnak – valamint együtt szurkolhatnak a versenyt kihagyó Ung­vári Miklóssal és Braun Ákossal.

Nagysolymosi Sándor férfiszakág-vezető az esemény sajtótájékoztatóján bemutatta azt az új műanyag eszközt, amellyel mindenfajta, a dzsudogira vonatkozó előírást ellenőrizni lehet: a kabátujj és az alkar közti távolságot, a hajtóka vastagságát, a nadrág szárának vastagságát és a lábtól való távolságát, illetve az öv hosszát. A ruhákat a verseny előtt is ellenőrzik, de ha a bíró úgy gondolja, valami nem stimmel (volt már dzsúdós, aki mire a meccs előtti kontrolltól eljutott a szőnyegig, már másik kabátot viselt), akkor előveszi az eszközt, s ha szabálytalanságot észlel, rögtön le is lépteti a versenyzőt. Korábban akadtak, akik beszűkülő szárú kabátot hordtak, illetve a kabát hajtókája olyan vastag volt, hogy viselőjén már-már képtelenség volt fogást találni.

Legfrissebb hírek

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
19 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
30 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
30 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
32 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
32 perce

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
32 perce

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
40 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
53 perce