Őszintén, szabadon, szépen…

Édesapám elbeszéléseiből és a fellelhető archív felvételekből kiindulva gondolom azt, hogy az ötvenes évek legendás magyar Aranycsapata terelgethette úgy a labdát a pályán, s verte tönkre sorban úgy az ellenfeleit, mint teszi mostanában az Európa-bajnoki címvédő spanyol nemzeti tizenegy. S a nemzeti tizenegy fogalmának arrafelé különös jelentősége van, hiszen az élet egyéb területein nehéz elképzelni, hogy ekkora egységbe forrjon katalán, baszk, asztúriai, andalúz. A futballpályán azonban valami gyönyörű, egységes egészet alkotnak – ezt látja a néző a tévén keresztül, s főként a helyszínen. Aki egyszer is átélt hasonlót, mint a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadion telt házas közönsége szerda este (saját országa nemzeti válogatottját buzdítva), annak egyszerűen tisztább lesz a lelke. A katarzis, az együvé tartozás átélése többnyire megismételhetetlen érzés. Mégis, Xavi vagy Iniesta minden egyes labdaérintésénél, Sergio Ramos minden felfutásánál, Fernando Torres vagy David Villa minden apró beindulásánál átéli a futballszerető szurkoló. Mert „lejön” a pályáról az őszinteség, a játék, a futball öröme! Valamikor Palotai Károly nyilatkozta egy népstadionbeli kettős rangadót követően, hogy „ha nem én vezettem volna a meccset, odarohanok, és kezet fogok Várady Bélával, olyan gyönyörű gólt rúgott.” Valahogy így vannak az ellenfelek is a spanyolok futballját figyelve. Ráadásul amikor nem megy könnyedén, ahogy ment az angolok ellen, ezek az eurómilliomos világsztárok inuk szakadtáig képesek küzdeni is a győzelemért, mint tették tavaly októberben, a belgák elleni idegenbeli vb-selejtezőjükön, amikor fordítaniuk kellett. Talán éppen a küzdelem, az alázat, a futball igazi szeretete teszi képessé nézőket gyönyörködtető, látványos játékra a mostani spanyol válogatottat, amely a tavalyi Európa-bajnokságon megszabadult attól a béklyótól is, hogy nagy tornát nem képes nyerni. A magyar Aranycsapat négy éven keresztül nem talált legyőzőre a világban. A vérbeli futballszurkoló pedig bízik benne, hogy a három esztendeje verhetetlen spanyoloknak a jövő évi vb-n nem kell (legalábbis nem úgy…) átélniük hasonló élményt, mint amilyet a mienknek 1954-ben a sorozatot lezáró berni világbajnoki fináléban.