Még mindig műtétre vár

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.02.19. 06:26
Címkék
A porckorongsérvvel küszködő Barta Nórának három évet kellett volna várnia a műtétre, így kérvényt nyújtott be az Országos Egészségügyi Pénztárnak, amely azonban visszadobta. Így 1.8 millió forintot kellene fizetnie, de talált szponzort, így hétfőn megműtik.

Ötszáznyolcvanadikként került fel a várólistára. Az barátok közt is három év várakozási időt jelentett volna Barta Nóra számára, miközben bármikor beszakadhat a porckorongsérve, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. Peking 12. helyezett műugrója ezért az Országos Egészségügyi Pénztárnál (OEP) kérvényezte, hogy olimpikon lévén hozzák előre az operáció időpontját – előzetesen január végére tervezték a műtétet. Csakhogy az OEP visszadobta a kérelmet, mégpedig arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint senki sem léphet előre a várólistán, csak ha akut az állapota – vagyis ha már beszakadt a sérv. Akkor pedig már mindegy…

Dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főorvosa, aki Bartát műteni fogja, mindenkinek írt, aki csak tehetett (volna) valamit az ügy érdekében, többek között az Egészségügyi Minisztériumnak is, ám a jogszabályra hivatkozva senki sem segített. Nem maradt más megoldás, mint saját zsebből finanszírozni a műtétet. Barta ekkor ismét akcióba lépett, ám továbbra is zárt kapukat döngetett.

„Felvettem a kapcsolatot a sportban illetékes szervezetekkel. Mindenki nagyon megértő volt, azt mondták, megpróbálnak intézkedni, és jelentkezni fognak. Két-három hetet vártunk, de kézzelfogható segítséget senki sem nyújtott. Végül édesanyám révén a család egy barátja talált szponzort, aki kifizeti a műtétet. Az összeget azonban le kell adóznom, ami mintegy hétszázezer forintomba kerül majd. Nem érzem magam kiváltságosnak, és kivárnám a három évet, ha tehetném, de az a pályafutásom végét jelentené. El vagyok keseredve, és fáj, hogy ilyen nehéz helyzetben megint csak a családra és a barátokra számíthatok” – mondta Barta.

Megkeresésünkre Vereczkey Zoltán, a Magyar Műugrószövetség elnöke elmondta, a késedelem nem lesz negatív hatással Barta pályafutására.

„Az olimpikonok műtétjét nem magán- vagy szövetségi pénzből kell finanszírozni, hanem az állami társadalombiztosításból. A kérdés azonban megoldódott, mert Nóra édesanyja talált szponzort. Ellentmondásos, hogy elutasították a kérelmet, miközben jövőre, a hazai Eb-n több ezren tapsolhatnak Barta esetleges győzelmének” – mondta a szövetség elnöke.

Barta a műtét után legrosszabb esetben három hónap múlva terhelhető újra, így az áprilisi Európa-bajnokságon biztosan nem vehet részt, a júliusi világbajnokságon azonban ott lehet.

Az 580. helynél bizonyosan előrébb végez...

Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
11 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
22 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
56 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája