Távollétében is Erős

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.02.21. 01:39
Címkék
A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Erős János pénzügyi munkája miatt nem tudott megjelenni a tisztújító közgyűlésen, de így is megkapta a többség támogatását. Társelnöke a nevében korteskedő Szalay-Berzeviczy Attila lett.

Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója és Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség elnöke között kellett dönteni.

46:35. Mivel a vívás csapatversenyei 45 tusra mennek, s mivel választási időszakról van szó, talán nem túlzás: az Erős-csapat túlnyerte magát. Az elnökválasztás után 50:30 arányban Kamuti Jenővel szemben megválasztották társelnöknek Szalay-Berzeviczy Attilát. A voksolás előtt ő igyekezett Erős János számára egy rövid beszéddel szavazatokat gyűjteni, ha valaki még nem döntötte volna el, kit választ. A nap folyamán először emelte fel – némileg – a hangját. „Bántja a fülemet, ha valaki bankározik – mondta az UniCredit Bank Hungary ügyvezető igazgatója. – Nem pozíciókat akarunk, mindannyiunknak van vívóhátterünk, ezért és csak ezért vagyunk itt.” Kamuti Jenő válaszként így beszélt, mielőtt részletesen bemutatta a terveit: „Az én fülemet az bántja, hogy itt is elhangzott: ha nem Erős János nyeri el a posztot, a szponzori gárda kivonul. Ezt erősnek tartom, majdnem zsarolásnak.”

Végül Erős János csapatának minden tagja pozícióba került: Nyúl Sándort, a TriGránit vezérigazgatóját az egyetlen jelöltként gazdasági alelnöknek szavazták meg, Kulcsár Krisztián pedig, aki civilben a CIB Banknál dolgozik, elnökségi tag lett. Kamuti Jenőnek, a közszeretetnek és köztiszteletnek örvendő orvosnak többen bevallották, a pénzügyi támogatás miatt szavaztak Erős Jánosra. A szintén bankár Bodnár Zoltán is elnökségi tag lett, Szalay-Berzeviczy Attila pedig elmondta: bankszövetség akakult a vívószövetség élén, amit sokan megirigyelhetnek.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
6 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
9 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
17 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
22 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
23 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
36 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
40 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája