Triplával tért vissza

R. B. B.R. B. B.
2009.02.25. 23:45
Címkék

Három góllal tért vissza Kiss Gergely, aki két hónapot hagyott ki ujjtörése miatt. A Primorac Kotor légiósa a Brescia elleni Euroliga-mérkőzésen szállt újra vízbe, s alaposan kivette a részét a 15–7-es sikerből.

„Az elején nem éreztem magam rosszul a vízben, de a második negyedben kicsit kijött a meccshiányom, a tüdő meg a láb nem úgy dolgozott, mint csúcsforma idején – kezdte beszámolóját a háromszoros olimpiai bajnok. – Vigyáztam az ujjamra, amikor három-négy góllal vezettünk, cserét kértem, védekezésben próbáltam kevésbé veszélyes ellenfelet választani.”

A kotori pólósok korántsem optimális hangulatban készülhettek a meccsre. A klub ugyanis meghatározatlan időre felfüggesztette a montenegrói válogatott Mladjan Janovics játékjogát, mivel a pólós az októbertől februárig tartó időszakban 135 edzésből 56-ot kihagyott. Sőt, amikor csapata Pireuszban játszott kulcsfontosságú Euroliga-meccset, Janovics akkor Belgrádban szurkolt teniszező barátnőjének, a FED-kupában szereplő Jelena Jankovicsnak… A pólós azzal védekezik, hogy orvosi igazolása van, ám a klubvezetőknél betelt a pohár. Novemberben például hetekre eltűnt (minden bizonnyal Jankoviccsal nyaralt), még a csapattársai sem tudták, merre jár.

Janovics ráadásul támadja a klubot, mondván az tartozik neki, és a többieknek – ezt Kiss sem tagadta, de elmondta, az elnök igyekszik megnyugtatni őket, hogy minden rendben lesz, ráadásul a magyarok szerződésükkor előleget is kaptak. Amikor felajánlották neki, hogy a felfüggesztés idejére külön edző lesz, nemet mondott, s inkább a Budva, a Brescia, és exklubja, a Marseille pólósaival tréningezik…

A Kotor csattanós választ adott Janovicsnak: nélküle (és az egy meccsre eltiltott Drasko Bruguljan nélkül) is fölényes győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája