Helyenként leér a lábuk

R. B. B.R. B. B.
2009.02.28. 23:11
Címkék

Indulás Budapestről: csütörtök délután háromnegyed háromkor. Érkezés Kazanyba: Frankfurt érintésével magyar idő szerint péntek hajnali öt órakor.

„Nem találtunk jobb járatot, ez volt a legelfogadhatóbb lehetőség”– mondta Juhász György,a szegediek technikai vezetője. Ebből talán sejthető, hogy nem annyira egyszerű eljutni az oroszországi Kazanyba, ahol szombaton este hat (magyar idő szerint négy) órától a LEN-kupa elődöntőjének első mérkőzése vár Kásás Zoltán együttesére.

„Jól vagyunk, örülünk, hogy nem kellett korán kelni, hiszen Montpellier-be például hajnali háromkor indultunk” – mondta még az indulás előtt Baksa László, a Szeged kapusa.

Ha a Lehmann Péter és Molnár Péter nélkül elutazó Szeged a bajnokságban mutatott formáját hozza a két kiírással ezelőtti győztes otthonában, gondban lehet, ha azonban szombaton is úgy pólózik, ahogyan a LEN-kupában eddig többnyire sikerült, akkor bizakodhat a kedvező eredmény elérésében. A bajnoki bukdácsolás miatt a LEN-kupa a szegediek mentsvára, s ők is tisztában vannak azzal, hogy a mostani szezonban már csak ebben alkothatnak nagyot.

Ennek megfelelően alaposan felkészültek a két magyar csapatot búcsúztató orosz gárdából, amely a csoportmeccsek során az Újpestet ejtette ki annak köszönhetően, hogy hatalmas meglepetésre kikapott a spanyol Sant Andreutól (a körbeverés az UTE vesztét okozta), a negyeddöntőben pedig a Honvédot állította meg. A csongrádi együttes a Kazany–Honvéd párharc videón való megtekintésével is hangolt szombatra, illetve szerdán a Szentes elleni kétkapuzás során próbálta azokat az elemeket gyakorolni, amelyek sikerre vezethetnek.

„Ha betartjuk a megbeszélt taktikát, nem tudnak az oroszok meglepetést szerezni – jelezte Baksa László, hogy alaposan kivesézték a Kazanyt. – Nem túl bonyolult, egyszerűsített vízilabdát játszanak. Van két hatalmas termetű, viszont nem kifejezetten gyors centerük, őket mindenképp megpróbáljuk semlegesíteni. Ezért többet fogunk zónázni, mint általában, mivel ha megkapják a labdát, akkor nehéz őket tisztán szerelni. Mellettük a szerb Dejan Szavics játéka meghatározó, rá is nagyon kell figyelni. Érdekesség, hogy a medence egyik részén leér a játékosok lába, míg a másik oldalon, a műugró résznél mély a víz. Ez támadásban lehet hasznos, mivel így még nehezebb kitolni a centert.”

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
11 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
33 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
35 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
42 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
56 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája