Totti kihagyja az Intert?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2009.02.28. 23:11
Címkék
Juventus–Napoli és Internazionale–Roma: nehéz megmondani, hogy az olasz bajnokság első és második helyezettje közül melyikre vár keményebb ellenfél, hiszen a listavezető Inter a tartalékos Romát fogadja, míg az üldöző Juventus a hét meccse nyeretlen (s így a nagy számok törvénye alapján esélyessé előlépő) Napolit látja vendégül.

Milánóban a kék-fekete címvé dő legerősebb összeállításában fogadja a „farkasokat”, José Mourinho keretében az egyetlen hiányzó a sérült Walter Samuel. A portugál tréner alighanem megint az Adriano, Zlatan Ibrahimovic csatárkettősnek szavaz bizalmat, még akkor is, ha a Manchester United elleni keddi BL-meccsen helyzetig sem nagyon jutott a brazil, svéd páros. „A Roma kiváló csapat, amely az előző idényben majdnem megvert minket itt, Milánóban, ezért nagyon kell vigyáznunk – latolgatta az esélyeket a román Cristian Chivu, aki annak idején éppen a fővárosiaktól szerződött át az Interhez. – Az ősszel ugyan négy nullára nyertünk Rómában, de ez senkit se tévesszen meg: ők gyengén kezdték az idényt, de mostanra formába lendültek, és újra olyan erősek, mintha a bajnoki címért harcolnának.”

A Roma sokkal tartalékosabb, hiszen Marco Cassetti, Alberto Aquilani és Juan sérült, David Pizarro a jobb bokáját fájlalja, ráadásul a pénteki edzést kihagyta Francesco Totti, akinek kiújult a térdszalaggyulladása, ezért kérdésessé vált vasárnap esti játéka. „Remélem, hogy pályára tudok lépni” – vetette oda a fővárosiak csapatkapitánya az újságíróknak a trigoriai edzőtábor kapujában. A Romával kapcsolatos további érdekesség, hogy nyilvánosan elnézést kért Luciano Spalletti mestertől Christian Panucci, a keretből „kispadmegtagadás” miatt hetekkel ezelőtt kizárt veterán hátvéd, így könnyen lehet, hogy ő pótolja majd Juant a védelem tengelyében.

A vasárnap esti rangadó előtt már szombaton is lesz csúcstalálkozó a Serie A-ban, hiszen a nyitó napon a Juventus a Napolit fogadja. „Villámgyorsan el kell felejtenünk a Chelsea elleni párharcot, mert a Napoli igen kemény ellenfél: Reja barátom csapata meglehetősen furcsa időszakot él át, ezért biztos vagyok benne, hogy kettőzött erővel küzd majd ellenünk” – nyilatkozta Claudio Ranieri, a Juve edzője, aki nem számíthat az eltiltott (és sérült) Mauro Camoranesire, és aki a londoni BL-meccsen szereplő Amauri, Alessandro Del Piero csatárkettőst most alighanem leváltja a Vincenzo Iaquinta, David Trezeguet duóra.

Ranieri finoman arra utalt, hogy Nápolyban lassan elfelejtik, hogyan kell mérkőzést nyerni, a kék mezes gárda ugyanis legutóbbi hét bajnokiján mindössze két(!) pontot gyűjtött be két döntetlennel. A déli együttes tagjai már második hete „kényszeredzőtáborban” vannak, és alighanem ott is maradnak, ha nem nyernek Torinóban, ami korántsem tűnik könnyű feladatnak, különösen úgy nem, hogy a középpálya egyik esze, az uruguayi Walter Gargano sérülés miatt kihagyja a találkozót. (Ráadásul az edzőtábort azért kellett elrendelni, mert a szurkolók támadni kezdték a játékosokat, mondván, hogy még a rangadók előtti napokban is túl sokan tűnnek fel közülük az éjszakai lokálokban.)

Nem könnyű tehát megmondani, hogy az Internek lesz-e nehezebb dolga a Roma ellen, vagy a Juventusnak, amely a Napolit fogadja.

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
5 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
10 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
13 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
20 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
23 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
36 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
44 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
54 perce
Ezek is érdekelhetik