Túlélőtábor

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2009.03.03. 00:33
Címkék

Itt egy nagy munkabírású, az oldalvonalon végigtrappoló, le s fel zakatoló balhátvéd, amott egy kiismerhetetlenül cselező, a szurkolókat kötény- és esernyőcsellel szórakoztató center. Vegyék, vigyék. Egyikük sem drága, az európai futballpiachoz képest elenyésző az áruk. Szerbekhez, horvátokhoz, románokhoz, sőt már lettekhez, litvánokhoz, örményekhez képest is olcsójános valamennyi. Mondom, vegyék, vigyék. Különben baj lesz. Nagy baj. Be lehet csukni a boltot, le lehet húzni a redőnyt – s le lehet zárni a dicső múltat. A magyar futball, némi drámai pátosszal élve, végveszélybe került. Ahol már csak a legjobb játékosok eladása maradt, ahol a klubvezetők kétségbeesve üzennek a menedzsereknek, felajánlva jobbhátvédet, kapust, nyugdíjas gondnokot és három szotyolaárust, ott fel vannak készülve a legrosszabbra is. Immár szó sincs mellébeszélésről. Eddig mást sem írtunk, mást sem hallottunk, mint hogy vannak kisebb nehézségek, átmeneti zavarok, de a jövőkép olyan tiszta, mint egy alkoholista feje az öt hónapos elvonókúra után. Eközben persze a játékosok elejtett félszavaiból pontosan tudni lehetett, hogy az adott klub háza táján bizony semmi sincs rendben, sem prémiumot, sem alapfizetést nem adnak. Hogy omlik, bomlik, romlik minden. A gazdasági válság kifejezéstől gyaníthatóan már mindenkinek hányingere van, de a mi elszegényedett pénzemberektől, hazai és külföldi befektetőktől, sőt szurkolóktól magára hagyott futballunk nehezen éli túl. Áltathatjuk magunkat, hogy majd a külföldi tőke segít. Miért tenné? Miért látna fantáziát, s miért fektetne pénzt mondjuk egy albán szamárkereskedő bármelyik magyar klubba? A Vasas vezetői hosszasan mesélhetnének az elmúlt hónapokban felbukkanó amerikai és olasz üzletemberekkel folytatott tárgyalásaikról. Mint ahogy az Újpest irányítói is arról, miért távozott a főszponzor, és miért tartoztak sok pénzzel futballistáiknak. S miért adnák el Tisza Tibort, Foxit, Balajcza Szabolcsot, Korcsmár Zsoltot vagy bármelyik piacképes labdarúgót. Az eredménynél immár fontosabb a túlélés. Kulcsmondat a magyar labdarúgásból 2009 márciusában. Az amatőr sportág egylépésnyire a valódi amatörizmustól…

Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
6 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
19 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
42 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2 órája