Vass két fináléra hajt

R. CS.R. CS.
2009.03.03. 23:54
Címkék

Hét fiatal hölgy (Vass Dóra, Hörcher Noémi, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna, Dudinszky Mária) játszotta a főszerepet a kedd délelőtti sajtótájékoztatón, amelyet a március 6. és 8. között esedékes első magyarországi felnőtt világkupa- és junior nemzetközi verseny előtt tartott a hazai szövetség.

A Papp László Budapest Sportarénában 17 országot felvonultató sport- és családi rendezvényen több világ- és Európa-bajnok is képviselteti magát, a pekingi olimpia aranyérmese, az orosz Jevgenyija Kanajeva is részt vesz a viadalon.

A nyitányon, azaz pénteken a juniorok lépnek fel – mi, magyarok a kéziszer-válogatottért izgulhatunk –, szombattól pedig már a felnőttek ragadják magukhoz a szereket. Vass Dóra egyéniben négy új gyakorlattal mutatkozik be, és ha a múlt hét végi moszkvai világkupa-viadalt vesszük alapul, amelyen az Óbudai RSG TC versenyzője az előkelő 7. helyet szerezte meg karikaprodukciójával, méltán bízhatunk a hasonlóan szép folytatásban.

„Legalább két szeren szeretnék a fináléba, azaz a legjobb nyolcba kerülni, és négy hibátlan gyakorlatot bemutatni” – mondta a válogatott reménysége.

Vass mellett a kéziszercsapat is bízik a jó szereplésben: szalag-kötél kombinációval, illetve karikagyakorlattal lép fel, és szeretné kivívni helyét a március 8-i fináléban.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
11 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
18 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
19 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
27 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
32 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
55 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
1 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
1 órája