Érvényesül a papírforma?

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.03.05. 01:36
Címkék
A címvédő Alba Volán edző- és csapatkapitány-váltással, az alap- és középszakaszgyőztes UTE pedig hat játékos ellopott korcsolyája pótlásával készül a DAB.Docler, illetve az NZ Stars ellen ma kezdődő hokielődöntőre.

Érvényesült a papírforma.

A kiírás alapján eleve biztos volt, hogy az Alba Volán az elődöntőben kapcsolódik be a jégkorongbajnokságba, méghozzá egyes kiemeléssel, azaz a leggyengébb középszakasz-helyezést elérővel meccselhet, de arra is bátran lehetett tippelni, hogy ábécérendben a DAB.Docler, az NZ Stars és az Újpest lesz a további három a legjobb négyben. A Dunaújváros ugyan nehezebben jutott túl középdöntős ellenfelén, mint a IV. kerület két klubja, de csak továbblépett, úgyhogy tényleg bejött a papírforma.

Arra viszont kevesen számíthattak a szezon elején, hogy az EBEL és egyéb történések olyanynyira megviselik az Alba Volánt, hogy a magyar bajnokság rájátszásának a másodedzőből vezetőedzővé előlépő Énekes Lajossal fut neki. Arra meg pláne, hogy az új csapatkapitány, Tokaji Viktor nevelőegyesülete ellen viseli először a legnagyobb rivális mezén a C betűt. De így történt.

Azzal, hogy az Alba Volán ellenfele a DAB.Docler lesz, megint összejön a Fejér megyei rangadó, nem úgy, mint az előző idényben, amikor csak az eredetileg ki sem írt Szuperkupa adott erre lehetőséget. A papírforma és Pat Cortina szövetségi kapitány alább olvasható villámjóslata szerint az Alba Volán viharverten is jobb csapat, mint a Dunaújváros, ezért a címvédő és nem a sok, válogatott közeli tehetséggel kiálló „Acélbikák” jut be a döntőbe.

A másik ágon jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Eddig hatszor találkozott a két csapat az évadban, háromszor az Újpest, háromszor a Stars győzött, mindig az otthon játszó, a gólkülönbség pedig 16–14 az alap- és középszakaszgyőztes UTE javára. A lila reményeket halványíthatja azonban, hogy hat játékos korcsolyáját meglovasították az öltözőből, és hiába szereztek be pótlábbeliket sürgönnyel, betörésük legalább egy hét, ezért az érintettek vissza is vásárolnák az ellopott sportkorikat.

Így készül a négy legjobb magyar klubcsapat az elődöntőre, a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
25 perce

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
30 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
48 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
1 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája