Az orrtörés mellett két piros lap

A mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
2009.03.08. 00:24
Címkék
Gólerős hajrájával könnyedén győzött az MTK a Vasas ellen, ám az angyalföldiek csakis magukat okolhatják a vereségért, hiszen két játékosuk is idő előtt hagyta el a pályát.

Ritkán fordul elő, hogy egy csapat huszonhét éves újoncot avat. Még érdekesebb a történet, ha hozzátesszük: emberünk háromszor már pályára léphetett a válogatottban, tehát nem valami tapasztalatlan zöldfülűről van szó. Ez a jelenlegi magyar futball egyik sajátossága: sok játékos nagyon fiatalon kerül külföldre, ott befut valamilyen karriert, ha jót, akkor meghívót kap a válogatottba, ahol úgy juthat szóhoz, hogy a magyar közönség előtte sohasem láthatta az élvonalban.

Így fordulhatott elő néhány éve például, hogy Vass Ádám élete első felnőtt meccsét a nemzeti tizenegyben hajthatta végig, de most nem róla, hanem Orosz Péterről van szó. Ő a Vasasban nevelkedett, ám fiatalon Ausztriába szerződött alacsonyabb osztályba, majd felfigyelt rá a Salzburg, amelynél az amatőrök közül verekedte fel magát a profik közé, és még BL-meccsen is pályára léphetett. Az őszt a görög OFI Kréta színeiben töltötte, ám nem kapta meg a fizetését, ezért felbonthatta a szerződését, s ingyen igazolhatott bárhova. Belgiumban nem tudott megállapodni egyik klubbal sem, végül nevelőegyesületénél kötött ki. Bemutatkozása nem sikerült túl fényesen, hiszen csapata kikapott, ő pedig hatalmas vattadugaszokkal az orrában nyilatkozhatott, miután sérülés miatt le kellett cserélni.

„A labdát néztem, amikor megéreztem az ütést – mondta. – Felálltam, ám megszédültem, és így vissza kellett feküdnöm a gyepre. Talán még folytathattam volna, ám közben Mészöly Géza beküldte a helyemre Sowunmi Thomast, talán jobb is így, mert eltörött az orrom. Köszönöm Végh Zoltánnak, az ellenfél kapusának, hogy miközben feküdtem, végig ott volt mellettem, fogta a kezem, nagyon sportszerű volt. Természetesen >>>

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
1 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
1 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
1 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
1 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik