Vasas-címvédés Gödöllőn

K. G.K. G.
2009.03.08. 00:24
Címkék

Nyolcadik Magyar Kupa-első ségét szerezte meg a Vasas, miután szombaton a gödöllői Szent István Egyetem tornacsarnokában legyőzte a tavaly is ezüstérmet szerző Nyíregyházát (3:2).

A címvédő Vasas hamar ellépett a zsinórban tizedik döntőjét játszó Nyíregyházától, ám a szabolcsiak fordítottak. A második szettben a játék már-már a tavalyi döntőt idézte, mindkét együttes kimagasló mezőnymunkát végzett. A Vasas egyenlített, de utána a nyírségiek ismét szettelőnybe kerültek. Bár úgy tűnt, tavalyi ezüstérmét az idén aranyra cseréli az NRK, a Vasas még idejében magához tért.

A döntő felvonásban a piros-kékek hamar megnyugtató előnyhöz jutottak, ám Kapuvári Melinda bokasérülése láthatóan megzavarta a címvédőt, és a Nyíregyháza lépésről lépésre közelítette meg ellenfelét (9:2 után lett 10:8). A Vasas ezt követően három mérkőzéslabdához jutott, és bár az NRK kettőt hárítani tudott, a fővárosiak végül megvédték Magyar Kupa-címüket.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
2 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
7 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
21 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
44 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája