Lindsey Vonn rekordja

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2009.03.11. 23:49
Címkék

Lindsey Vonnról nehéz újat mondani, hiszen a szezonban szinte végig a középpontban volt. Egymás után nyerte meg a versenyeket, és hamar egyértelművé vált: ő játssza a főszerepet az évadban.

Hatalmas fölényére jellemző, hogy a svédországi Arében zajló világkupadöntő szerdai lesiklásában már szakági győztesként állhatott rajthoz. Ennek ellenére Vonn nem fogta vissza magát, sikerével pedig az összetett világkupa sorsát is végleg eldöntötte, újabb rekordot felállítva ezzel. Korábban csak egy amerikai, Tamara McKinney nyerte meg a nagy kristálygömböt, még 1983-ban. Vonn, megismételve tavalyi diadalát, már kettőnél tart.

„Az életem ennél már nem lehet szebb – mondta a 24 éves, Lindsey Kildow-ként anyakönyvezett klasszis, aki nyolcadik győzelmét könyvelhette el ebben a szezonban, és a huszonegyediket pályafutása során. – Van egy fantasztikus férjem, két kristálygömböm és két lesiklócímem. Semmi sem hiányzik!”

Vonn a csütörtöki szuper óriás-műlesiklásban is megnyerheti a vk-t, hátránya mindössze 15 pont a svájci Fabienne Suter mögött.

A férfi lesiklásban Michael Walchhofer úgy szerezte meg a trónt, hogy nulla ponttal zárta a napot, mivel a legnagyobb riválisok sem remekeltek, így a szám 2003-as világbajnoka harmadik trófeáját gyűjtötte be ebben a szakágban. „Az egész osztrák csapatnak fontos ez a siker, hiszen az utóbbi két évben nem mi nyertük meg a lesikló-világkupát” – jelentette ki Walchhofer.

A versenyt Aksel Lund Svindal nyerte meg, a norvég értékes győzelmet aratott, mert összetett vetélytársai, az osztrák Benjamin Raich és a horvát Ivica Kostelic nem remekeltek.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
7 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
33 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája