A címvédő is ott lehet

R. B. B.R. B. B.
2009.03.19. 23:56
Címkék

A Francia körversenyt szervező ASO cég nyilvánosságra hozta, mely csapatok vehetnek rész az idei (július 4.–július 26. közötti) viadalon. A Monte-Carlóból rajtoló versenyen az idén húsz együttes indulhat, ami azt jelenti, hogy 180 bringás vághat neki a 3445 kilométeres távnak.

A tizennyolc ProTour-csapat közül egyedül a „büntetésben lévő” Fuji-Servetto (elődje a Saunier-Duval, amelyből a tavalyi Touron Riccardo Riccót és Leonardo Piepolit is doppingoláson érték) nem kapott meghívót, a többi tizenhét gárda mindegyike ott lehet a rajtnál, ami az jelenti, hogy az idén már a tavaly meghívó nélkül maradó kazah Astana – Lance Armstrong és Alberto Contador csapata – is indulhat.

A három szabadkártyára ácsingozó együttes között biztos volt a helye a Cervelónak, hiszen a címvédő csapatát azért illik meghívni, márpedig Carlos Sastre a svájci bejegyzésű istállóhoz igazolt a CSC Saxo Banktól. Az Agritubel meghívása is érthető, mivel a szabadkártyákból mindig jut hazai gárdának, ráadásul a franciák nagy öregje, Christophe Moreau is ott versenyez. Kisebb meglepetést a holland Skil-Shimano részvétele jelenthet, versenyzői a múlt heti Párizs–Nizzán tehettek jó benyomást a szervezőkre.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
9 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
33 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
40 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
54 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája