A mez segíthet a gyógyulásban

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2009.03.19. 23:56
Címkék

Bemutatkozott az orosz élvonalban Németh Norbert, mégis fájdalmasak ezek a napok a korábbi Vasas-futballistának.

A középpályás a nyolcas számú mezben játszott Angyalföldön, és ez a piros-kék trikó fontos szereplője lehetett volna egy drámai történetnek. Breyer Zoltán, a Vasas sajtófőnöke, akinek a hangját még az ellentáborok tagjai is ismerik (évek óta ő a hangosbemondó az Illovszky Rudolf Stadionban), súlyos betegen májátültetésre várt. Sajnos csak várt. Mert hiába jött az ötlet, hogy a 45 éves férfi gyógykezelésére a Vasas elárverezi Németh Norbert mezét, erre már nem kerülhet sor. Breyer Zoltán csütörtök este elhunyt.

A játékos ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: „Breyer Zoli kint volt velünk az iráni túrán, tudtuk, hogy évek óta beteg, de azt nem hittem volna, hogy ennyire súlyos a helyzet, és ilyen gyorsan itthagy bennünket. Nem találok szavakat...”

Ilyenkor mellékes, de néhány szóban a futballról is: a Vasas korábbi középpályása a Tom Tomszk csapatával kezdte meg az új idényt, s a nyitányon 1–0-s vereséget szenvedett a Krilja Szovjetovtól. Németh Norbert a mintegy négyezer néző előtt lejátszott találkozón 55 percet kapott, és a helyi sportújság ötösre értékelte a teljesítményét.

„Bátrabbnak kellett volna lennem – mondta a középpályás –, de az elején örültem, ha hozzám került a labda. Jóval gyorsabb, rakkolósabb az itteni bajnokság, mint a magyar. Nehéz két meccs vár ránk, a jövő héten a CSZKA Moszkvával játszunk a Luzsnyiki Stadionban, majd jön hozzánk Huszti Szabolcs és a Zenit. De mindenki megértheti, ebben a pillanatban nem a szakma számomra a legfontosabb…”

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
6 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
15 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
23 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
33 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
55 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája