Sokáig a legtöbb élvonalbeli mérkőzést Sándor Csaba játszotta debreceni színekben, egészen addig, amíg Dombi Tibor túl nem szárnyalta, de a küzdőszelleméről híres egykori védekező középpályás azt mondja, nem bánja, hogy nem ő van elöl.
„Annak idején sokszor lifteztünk az első és a második osztály között, van még vagy száz NB II-es meccsem is – nevetett Sándor Csaba, aki a Loki 17 éveseinek az edzője. – Háromszáztizenhat találkozón viseltem a DVSC mezét, és három gólt rúgtam, az utolsót éppen Újpesten. Azt mondhatom a srácoknak: nem kell izgulni, mert ott még nekem is sikerült… Komolyra fordítva: jó meccsre számítok, amelyen megszerezhetjük mindhárom pontot.”
A fedezet azt mondja: előfordult, hogy egy fontos mérkőzés előtt közösen moziba mentek, hogy ne csak a másnapi összecsapásra figyeljenek, és ettől görcsössé váljanak.
„Ezen a szinten a játékosnak már magát kell mentálisan olyan állapotba hoznia, hogy kiadja magából a maximumot – véli Sándor Csaba. – Szerintem az a jó futballista, akit ha hajnali háromkor álmából riasztanak, akkor is megoldja a feladatát. Persze, tudom, a stressz létezik: amikor először voltunk Magyar Kupa-döntőben, annyira ké-szültünk az akkor nagyon erős Tatabánya ellen, hogy alig bírtunk egymáshoz passzolni, túlpörgettük magunkat. A következő fináléban már ötöt rúgtunk, mert tudtuk, pszichésen milyen teher kupadöntőn pályára lépni. Humorral, egymás ugratásával lehet oldani a feszültséget, de úgy gondolom, sok néző lesz a Megyeri úton, és ez doppingolja a játékosokat.”
