Bőrgyári capriccio

Véget ért a hokibajnokság, a szenzáció elmaradt, az Alba Volán magabiztosan szerezte meg az idei aranyat (is), jellemző, hogy a döntő negyedik és ötödik meccsén kilenc lőtt gólra eggyel sem válaszolt az egyébként erejét megfeszítve küzdő Újpest.

Az idei diadal értékét növeli, hogy a honi rájátszás előtt az osztrák ligában kis túlzással éjjel és nappal utazott, játszott, utazott és játszott a csapat, hogy aztán még az is kiderüljön egy csíkszeredai tornavesztés jóvoltából, hogy az öltözőben a kétség nagyobb úr, mint az egység.

Az ilyesmi megesik ott, ahol feszülnek az izmok és az idegek, említésre sem lenne érdemes se az EBEL-tortúra, se a viszály, talán még az újabb bajnoki siker is elintézhető lenne egy elismerő félmondattal, ha…

…ha nem lenne a nyakunkon a világbajnokság, annak is a sokáig csak az álmainkban szereplő elitcsoportja.

Amelyre a felkészülést hétfőhöz egy hétre kezdi meg a válogatott, a 37 tagú bő keretbe pedig 15 székesfehérvári hokist hívott meg Pat Cortina kapitány. Nincs tehát megállás, újra neki kell veselkedniük a – szerintem – igencsak kizsigerelt játékosoknak, hogy a sportág honi történetének talán legfényesebb eseményén újra csúcsra járatva hozzák ki magukból a lehető legtöbbet. Fehéren-feketén: újabb bőrt nyúznak le róluk, ki tudja, már hányadszor és hányadikat.

Ez van.

Pontosabban ugyanaz, mint az elmúlt században, amikor a B-csoportot célul kitűzve a létéért viaskodott a sportág. Most itt a csúcs, ám újra a lét a tét, ha másért nem, hát azért, mert a rajongó kívülálló nem felejt: emlékszik a tavalyi, szapporói csodára, megemeli a kalapját az ott tapasztalt elszántság, ambíció és mindent elsöprő akarat okán, és… Ugyanerre számít áprilisban, Svájcban is.

Mit számít, elvárja.

Felelősség ez, nagy felelősség.

Több öltözői perpatvarnál, személyes torzsalkodásnál, hiszen a presztízsről, a kemény munkával kivívott megbecsülésről van szó.

Beszéljünk magyarul: a becsületről.