Gólcsomagokat osztanak

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.03.22. 23:12
Címkék
Az ellenállhatatlan Liverpool kihasználta a Manchester United szombati botlását, és a Bajnokok Ligája-szereplésért egyre elkeseredettebben küzdő Aston Villára mért súlyos csapás után megérkezett a „vörös ördögök” nyakára.

Abból kiindulva, hogy az Aston Villa irányítását 2006 augusztusában átvevő Martin O’Neill még sohasem nyert meccset márciusban a birminghamiekkel, nem sok jóra számíthatott vasárnap – pláne, hogy a csúcsformát elérő, a Real Madridnak és a Manchester Unitednek is négy-négy gólt vágó Liverpool otthonában volt jelenése. Nos, hamar kiderült, hogy a Villát halálra ítélték az Anfield Roadon, idénybeli legsúlyosabb vereségét lesz kénytelen elkönyvelni.

A kereken egy hónap után eredményes Dirk Kuyt kezdte a gólgyártást (igaz, szerencse is kellett hozzá, a lécről levágódó labda éppen elé került), Albert Riera hanyag eleganciával szerezte meg a másodikat, Steven Gerrard véleményes büntetőből a harmadikat, és még le sem fújták az első félidőt. Persze meg kell említeni Pepe Reina nevét is, mert a Pool kapusa John Carew két kísérletét is pazar mozdulattal hárította, mi több, Rierának ő adta a gólpasszt! S hogy a szokásos négyes már az 50. percben meglegyen, Gerrard 17 méteres, társa által lekészített szabadrúgásból jobb belsővel a bal alsó sarokba gurította a labdát – majd ugyanő újabb büntetőből megszerezte csapata ötödik, saját maga harmadik gólját. A liverpooli legendának ez volt pályafutása harmadik mesterhármasa (2005 júliusában a walesi TNS elleni BL-selejtezőn, majd tavaly januárban a Luton elleni FA-kupa-találkozón triplázott), s a maga részéről hat találattal járult hozzá a Real Madrid, MU, Aston Villa – egyébként BEK- vagy BL-győztes – trió „nyilvános kivégzéséhez”.

A szerződését hosszadalmas huzavona után a minap meghosszabbító Rafa Benítez együttese ebben a hónapban négy tétmérkőzésen 15 gólt szerzett (miközben csupán egyet kapott, azt is büntetőből), s az elmúlt hetekben látottak alapján alighanem egyre hangosabban visszhangzik a manchesteri fülekben a spanyol menedzser nemrégiben tett kijelentése: „Megpróbáljuk a lehető legnagyobb nyomás alá helyezni legfőbb riválisunkat.”

Megteszik. Hallatlan erőt demonstrálva.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája