A Valcea után jöhet a Hypo

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2009.03.23. 23:25
Címkék

Az volt a tét a hét végén a Győri ETO-nak és az osztrák Hypo NÖ-nek is, hogy csoportelső legyen a BL-középdöntőben. A magyar bajnok a román Valcea legyőzésével (30–28) elérte célját, míg a Hypo kikapott Dániában a Viborgtól (33–31), s bár csak egy gólon múlott a tavalyi BL-döntős sorsa, a második helyre szorult. Így aztán Südstadtban rendezik meg a Hypo–Győr elődöntő első mérkőzését. A friss, de az EHF-ben meg nem erősített hírek szerint április 11-én Südstadtban és 18-án Győrött egyaránt 16.30 órakor kezdődnek a mérkőzések. A csoportelsőséget nagyon fontosnak tartotta a Győr edzője, Konkoly Csaba, aki szerint szoros eredményt elérve Südstadtban jó esélye lenne együttesének hazai pályán a továbbjutás kiharcolására.

„A Valcea ellen a meccs több szakaszában remekül játszottunk, korrigáltuk támadási hibáinkat, eladott labdáinkat, és megtaláltuk az ellenszert, amikor a románok zártabban kezdtek védekezni – mondta Konkoly Csaba. – Tomori és Görbicz góljaival, Spiridon labdaszerzéseivel ellensúlyoztuk, hogy az általam vártnál kevesebbet ütköztünk. Négygólos vezetésnél kétszer is kiengedtünk, de a hajrában ezúttal betartottuk a taktikát.”

Tomori Zsuzsanna a Valcea elleni hajrában eladott két labdát, aztán két sorsdöntő góllal javította hibáját, s összességében a mérkőzés egyik legjobbja volt.

„Fantasztikus iramú meccset játszottunk, s nem lett volna csoda, ha elfáradunk a végére – mondta Tomori. – Ám nem ez történt. Kitartottak az erőtartalékaink, és a végén is igazi csapatként küzdöttünk, ezért szinte győzelemre voltunk ítélve. A törvényszerű hullámvölgyek most rövidebben voltak, és gyorsan kijöttünk belőlük.”

A győriek egyetértettek abban, hogy a Hypo ellen meg kell majd izzadniuk, mert az ellenfél gyors, sok ritmusváltásos kézilabdát játszik, amelyben keveredik az ázsiai és az európai stílus.

„Nagyon jó védekezéssel legyőztük a Valceát, s hasonló játékkal a Hypo ellen is lesz esélyünk” – hangoztatta Simona Spiridon, az ETO román beállósa.

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
51 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája