Az új genovai álompár

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2009.03.23. 23:25
Címkék
Itáliában új csodakettős remekel. A Cassano, Pazzini duó góljainak köszönhetően az ősszel zömmel botladozó Sampdoria megtáltosodott a bajnokságban, illetve a kupában, és Genovában egyre többet emlegetnek egy két évtizeddel ezelőtti párost: Mancinit és Viallit.

Roberto Mancini 1982 és 1997 között szolgálta a Sampdoriát, Gianluca Vialli 1984 és 1992 között állt a genovai klub alkalmazásában. A zseniális 10-es és a nagyszerű 9-es elválaszthatatlan csatárkettőst alkotott, itteni működésük alatt a klub fél tucatnál is több hazai és nemzetközi elsőséget gyűjtött be. (Lásd keretesünket.) Genova piros-fehér-kék-fekete felében távozásuk, azaz a kilencvenes évek eleje-közepe óta keresik az utódokat, s most úgy tetszik, végre megvannak…

Antonio Cassano, az olasz labdarúgás (eddig) meg nem értett zsenije a Romában és a Real Madridban eltöltött (nem túl sikeres) szezonok után 2007 nyarán érkezett meg Genovába, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a Sampdoriánál uralkodó baráti légkör segíti visszatalálni a helyes útra, amikor még fontosabbak voltak számára a cselek, mint a csajok. (Önéletrajzi könyve szerint mintegy 700 nővel volt dolga életében…) S valóban, az elmúlt másfél idényben a Bariban született támadó újra a régi lett, nagyszerűen futballozott, hátán vitte a Sampot, csak éppen hiányzott mellőle valaki: egy befejező csatár.

Az idén januárban aztán Riccardo Garrone, a Samp elnöke kilencmillió euróért megvásárolta a Fiorentinától Giampaolo Pazzinit (2002 óta tartó „uralkodása” alatt játékosra sohasem költött ennyi pénzt). Az addig Firenzében az Adrian Mutu, Alberto Gilardino kettős miatt zömmel a kispadon ücsörgő fiatal támadó és Cassano villámgyorsan egymásra találtak. Úgy „érzik” egymást a pályán, mint annak idején Vialli és Mancini, és a leosztás is hasonló: az egyik (anno „Mancio”, most Cassano) előkészít, a másik (anno Luca, most „Pazzo”) befejez.

Pazzini a januári bajnokikon még nem talált be, de az Udinese elleni kupanegyeddöntőben már fontos gólt lőtt, február elsejétől pedig beindult a Serie A-ban is: az elmúlt több mint ötven napban nyolc bajnokin nyolc gólt szerzett, ebből ötöt Cassano átadásából. Ráadásul gyakorlatilag az összes találata pontot vagy pontokat hozott a Sampdoriának, amely szép csendben eltávolodott a kiesőzónától, s már stabil középcsapatnak számít. Közben kétszer Cassano is eredményes volt, míg az Inter elleni kupaelődöntőben (3–0) ők szerezték mindegyik találatot (Giampaolo kettőt, Antonio egyet).

Egy szó mint száz, a genovai drukkerek okkal hasonlítják össze a mostani csatárkettőst a hajdanival, s hogy a párhuzamok sora tovább nőjön, Marcello Lippi szövetségi kapitány vasárnap behívta a válogatottba Pazzinit is, aki korábban csak az U21-es csapatban szerepelt. Ha Cassanónak is (újra) küldene meghívót, akkor elképzelhető lenne egy sampos csatárkettős a squadra azzurrában, amire az 1988-as Eb óta nem volt példa. Akkor bizonyos Mancini és Vialli nevű urak alkották a támadósort…

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
3 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
8 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
11 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
19 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
21 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
34 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
42 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
53 perce
Ezek is érdekelhetik