Tatár Mihályban bízik a Gödöllő

K. G.K. G.
2009.03.28. 01:04
Címkék

Ezen a héten megtörtént, amire talán kevesen számítottak: visszatért a pálya mellé a XX. század legjobb magyar röplabdázója, a 265-szörös válogatott Tatár Mihály. Az egykori kiválóság játékosként négyszer, míg szakvezetőként kétszer ünnepelhetett bajnoki címet; legutóbb a kilencvenes évek közepén volt aranyérmes, akkor az Eger női csapatának kispadján ült. Most – 71 esztendősen – a TEVA-Gödöllői RC-nél látja majd el a tréneri feladatokat. „Ezen a héten kedden kerestek meg a Gödöllő vezetői, hogy elvállalnám-e az edzői posztot, miután fegyelmi problémái miatt az elődömet elküldték a csapattól – mondta az egykori világválogatott sportember, aki Hollósy László helyét veszi át. – Egész életem a röplabda jegyében telt, ötvenöt éve szolgálom a sportágat, így egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy igent mondok-e a hívó szóra. Rám bárhol, bármikor, bárki számíthat – ezúttal ők hívtak, így most nekik segítek. Időm van rá, hiszen nyugdíjas vagyok. Levezetem a tréningeket, megmutatom a játékosoknak, hova álljanak a fogadásnál és blokkolásnál. Mivel a csapatból szinte mindenki dolgozik vagy iskolába jár, napi egy edzéssel készülünk az áprilisi, Vasas elleni bajnoki bronzcsatára. A játékosokat régebb óta ismerem, mindannyian jó röplabdázók, de szerintem sokan nem azon a poszton szerepelnek, ahol valóban kellene. Ilyen rövid idő alatt sok újat nem lehet tanítani nekik, elsősorban mentálisan kell összerakni az együttest. Többször láttam őket játszani az utóbbi időben is, elsősorban sáncmunkában és mezőnyvédekezésben van mit javulnunk. Igyekszem a tudásom legjavát átadni a lányoknak. Egy hónapra szól a szerződésem, és mindent meg fogunk tenni a bronzéremért!” Tatár Mihályt hivatalosan pénteken mutatták be a csapatnak, az első edzését pedig hétfőn vezényli a Szent István Egyetem sportcsarnokában az egykor játékosként olimpiai és világbajnoki hatodik helyezett legenda.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
39 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
57 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája