Túl csendes a felkészülés

B. B.B. B.
2009.03.31. 22:59
Címkék

A máltaiak az állandóságra szavaztak.

A szigetországi kiscsapat vezetői ugyanazt a szállodát választották az együttes főhadiszállásául, mint ahol a 2007. októberi Eb-selejtező alkalmával megszállt az együttes: a budai Hotel Ramada akkor nem hozott szerencsét a csapatnak – a magyar válogatott Feczesin Róbert és Tőzsér Dániel góljával simán győzött ellene.

A máltai csapat sajtófőnökétől megtudtuk, hogy a labdarúgók kedden alig mozdultak ki a szállodából, délelőtt a hotel környékén sétáltak egy picit, a délutáni csendes pihenőt követően, 19 órától pedig már a Puskás Ferenc Stadionban tréningeztek. Alex Vella elárulta, hogy a két eltiltott labdarúgó – Jamie Pace és Luca Dimech – is együtt edzett a csapattal, sérült nincs a keretben. Dusan Fitzel szövetségi kapitány vasárnap és hétfőn is jó hangulatú edzéseket vezényelt az Üllői úti Albert-stadionban, igaz, csak átmozgatta labdarúgóit. A cseh szakember szokásához híven ezúttal is a mérkőzés napján hirdeti ki a kezdőcsapatot, addig a játékosaival sem közli, ki lesz a pályán az első perctől kezdve a szerdai világbajnoki selejtezőn. A máltai együttes vezetői érdeklődve hallgatták, hogy a mérkőzésre már kedd délelőtt elfogytak a jegyek. Miután a máltai sajtófőnökkel közöltük, hogy szerdán nem kevesebb mint 35 ezer néző lesz jelen a Puskás Ferenc Stadionban, boldogan csak ennyit mondott: „Legalább jó hangulat lesz a stadionban.”

A jelek szerint a máltai labdarúgók felszabadultan készültek a magyar válogatott számára oly fontos kilencven percre.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
4 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
10 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
23 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
46 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája