Korai volt temetni

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.04.05. 01:32
Címkék
Kiderült, hogy nyaki sérv miatt nem léphetett pályára a válogatottban Fehér Csaba, mi több, emiatt kell heteket kihagynia. Ugyanakkor a holland lapok állításaival szemben pályafutása és szerződéshosszabbítása nincs veszélyben.

Az egyik holland internetes oldal már búcsúztatta.Az egyik holland internetes oldal már búcsúztatta.

Korai még. Néhány hét, és rendben lesz minden. Csak kellemetlen a baj, meg az időzítés. Két év után lehettem volna újra válogatott… Az Ajax ellen fájdalomcsillapítóval futballoztam, ha nem vállalom, nem jöhettem volna haza. Játszottam, gondoltam, van még egy hét, kezelnek, és jöhetnek az albánok. Itthon egyből elküldtek MR-vizsgálatra, és kiderült, hogy sérvem van.

Miért nem Hollandiában derült ki?

Az utolsó héten lett súlyos a helyzet. Addig fájt a nyakam, de játszottam. Elismerem, én sem, a holland orvosok és masszőrök sem vették elég komolyan. Igen, elsősorban én nem gondoltam arra, hogy ebből ez lesz. A válogatott orvosi stábjának tagjai döbbentettek rá a súlyosságára, nekik kell megköszönnöm, hogy ennyivel megúsztam.

Mennyivel is?

Néhány héttel. Meg a műtét elkerülésével. Sérv és sérv között van különbség, az enyém az enyhébb fajtából való. Pár hetet pihenek, aztán újra futballozhatok. Addig csak nézegethetem a labdát.

Játszik még az idényben?

Attól függ, meddig tart. Kellemetlen, hogy ez esetben nem lehet siettetni a gyógyulást. Pihenni kell, az idő kerekét meg nem tudom előreforgatni. Május tizenhetedikén lesz a kupadöntő, szimpatikus lenne ott visszatérni.

De addig el is kell jutni.

Majd a srácok tesznek róla. Én nem vállalom a Twente elleni elődöntőt. Nem a bokám vagy a combom fáj, amit könnyű lenne kúrálni.

Holland források azt vizionálták, hogy emiatt nem hosszabbít szerződést önnel a Breda.

Ismerni kell az újságírókat… Emiatt nem izgulok.

Hanem mi miatt?

Az bánt, hogy ki kellett hagynom a két válogatott mérkőzést. Az elmúlt két-három évben elkerültek a sérülések, most a legrosszabb jött a baj.

Tart attól, hogy ezzel elvágja magát a válogatottnál?

Nem hinném. A helyzetem nem változott, a pályán kell bebizonyítanom, hogy ott a helyen a csapatban. Most igazolhattam volna Erwin Koe-man döntését, legközelebb majd augusztusban futhatok neki. Nem romlott a pozícióm, kár, hogy a másik irányba sem mozdult el.

Bredaiként jön haza augusztusban?

A válogatott miatt mérlegelek. Ha hazatérnék, jóval kisebb esélyem lenne bekerülni a keretbe, ami újabb érv a hosszabbítás mellett. Nagy az esélye, hogy maradok az NAC-nál.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
2 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
7 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
20 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
44 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája