Orosz kalandok

R. B. B.R. B. B.
2009.04.05. 01:32
Címkék

Legutóbb a három évvel ezelőtti négyes döntőben szurkolhattunk magyar csapatnak a női BEK-ben. Akkor a Dunaújváros bronzérmet szerzett, most a Domino-Honvéd próbálkozik a minél jobb eredmény elérésével. A bajnoki címvédő csütörtökön utazott el az oroszországi Kirisibe, a csapat egyik kulcsembere, Valkai Ágnes azonban nem tarthatott a társakkal. A válogatott pólós ugyan felépült vállsérüléséből, ám egy vírusos mandulagyulladás miatt ki kell hagynia a final fourt. Ahogyan Györe Anett csapatkapitány fogalmazott, a három lehetséges rivális közül talán az elődöntőben ellenfélül kapott Vuliagmeni a legkevésbé nehéz, s remélhetőleg sikerül visszavágni a görögöknek az előző kiírás negyeddöntőjében elszenvedett vereségért.

A Dunaújvárosi Főiskola-Elco-DVCSH ezúttal a LEN-kupában vitézkedik, a döntő első mérkőzésén hazai pályán 12–11-re győzte le az orosz Csehovot. A válogatott kapus, Sós Ildikó elmondta, alaposan elemezték az első meccsen készült videofelvételt, s megbeszélték, mire kell odafigyelniük. Fontos lenne minimálisra csökkenteni az emberhátrányok számát.

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
11 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
20 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
29 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
31 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
38 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
48 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája