Titkolta a jobbját

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.04.06. 11:27
Címkék

Megérte hangoskodni?Megérte hangoskodni?

Most már legalább senki sem mondhatja, hogy alap nélkül hangoskodtam, amikor a hétfőt is igyekeztem szabadnapnak kiharcolni. A gól után már vidámabban szövegeltem, s meg is kaptuk a hétfőt meg a kedd délutánt szabadnak.

Amikor lövéshez jutott, eszébe jutott a szerdai válogatott mérkőzés?

Hajaj… Akkor is innen rontottam, és most a meccs elején is. Utóbbinál nem hittem el, hogy a közeledés helyett egyre csak távolodom a kaputól. De amikor a félidő végén megint lőhettem, nem volt bennem, hogy nem tudom eltalálni a kaput.

Elég jól titkolta, hogy a jobb lába is ilyen jó.

Legutóbb Debrecenben sült el így, a Fehérvár ellen. Azóta tartogattam. A lecsúszott, nagy gólok mennek jobbal is.

Ha már Debrecen: eddig a Lokiban lőtt hét gólja volt pályafutása legjobbja egy idényen belül, ezt javította meg most nyolcra.

Tíz a célom. Arra törekszem, hogy a csapat hasznára legyek. A nyolc gól meg a hat gólpassz, remélem, hasznos.

Nyolc góllal második a házi rangsorban, amelyet a szintén nem befejező csatár Ibrahim Afellay vezet tizenkettővel. Mit csinálnak a csatárok?

Azért hadd védjem meg Danko Lazovicsot, és nem csak azért, mert a barátom. Epizódszerepek jutnak neki, hét góllal mégis ott áll mögöttünk. De az igaz, hogy adósak a gólokkal, holott tőlük ezt várják, Afellaytól és tőlem pe dig a kiszolgálást.

A szezont szerintem már így kell kihúznunk, de bízom benne, hogy az ősztől ők is magukra találnak.

Afellay alighanem elmegy a nyáron. Magára marad?

Engem még nem hoztak hírbe senkivel, legalábbis nem hallottam róla. Alig egy éve vagyok itt, nem kell kapkodni. Ha jól megy, akkor persze óhatatlanul felfigyelnek rám, mert legyen bármilyen rossz formában is a PSV, még mindig kirakatcsapatnak számít.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
4 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
9 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
22 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
46 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája