Másodjára is siker volt

K. G.K. G.
2009.04.07. 01:58
Címkék

A hétvégén rendezték meg a 2. Jótékonysági Esztergomi Kistérségi Sportgálát, amely a tavalyi, első alkalomhoz hasonlóan az idén is sok nézőt vonzott. Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tornacsarnokában megtartott labdarúgótornán hét falu mintegy hetven általános iskolása mérte össze tudását. A nap végén a bajóti gyerekek örülhettek, hiszen ők bizonyultak az idei év csapatának.

A rendezvény végén gála­mér­kőzést rendeztek, amelyen a kistérség polgármestereiből és önkormányzati képviselőiből álló együttes mérte össze tudását a magyar parlamenti válogatottal. Az összecsapást a jóval összeszokottabb csapat benyomását keltő honatyák nyerték meg 4–2-re.

Hummel Rudolf főszervező elmondta, a gála bevételét jótékonysági célra fordítják: a befolyt összeget az Esztergom és Térsége Egészségéért Alapítvány javára ajánlják fel.

„Kilenc települést és ötvenhétezer embert egyesít a rendezvény – mondta Hummel. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy közös sporteseményekkel is kifejezzük a térség összetartozását. Szeretnénk ha­gyományt teremteni a gálával, és az idei előzetes adatok alapján azt mondhatom, hogy jövőre a harmadik alkalomra is biztosan sor kerül, hiszen 2009-ben kiemelkedő volt a részvétel, és a jótékonyságra felajánlott bevétel is több százezer forintra rúg. Ez a gála egyébként csak az első állomása volt egy komplex, egész nyáron át tartó rendezvénysorozatnak, amely negyven helyszínből áll majd. Fő célunk, hogy megmozgassuk a térség lakosságát.”

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
9 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
24 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
35 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája