Európába tart a BVB

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.04.14. 23:09
Címkék

Ahogyan Hajnal Tamás fogalma zott, a Stuttgart szempontjából jókor, jó helyen tartózkodó Mario Gomez a Dortmund számára a legrosszabbkor volt a legrosszabb helyen. A válogatottban gólínségben szenvedő (2008. március 26. óta nem talált a kapuba a Nationalelf dresszében, akadt, aki azt állította róla, még egy utcák-terek bajnokságán sem lő gólt a nemzeti tizenegyben) csatár a 92. percben a Frank Rostról kipattanó labdát terelte a Hamburg kapujába, és ezzel nem csupán csapatát lőtte közelebb a Bajnokok Ligájához, de el is szakította a magyar középpályás által húzott Dortmundtól.

„Tényleg kár, hogy betalált, ettől még persze bizakodó vagyok, hogy odaérünk Európába – mondta lapunknak Hajnal Tamás. – Öt pont a hátrányunk az ötödik helyezett mögött, de jó passzban vagyunk, és reménykedünk. Messzebbre nem tekintünk, mindig a következő akadály a legnehezebb, most a Bochum elleni. Ráadásul a két csapat között óriási a rivalizálás, ez a kisebbik Ruhr-derbi, bár szerintem itt sokkal nagyobb az ellenszenv, mint a Schalke esetében.

Tíz kilométerre van egymástól a két stadion, el lehet képzelni, mi lesz itt majd szombaton…”

Ahogyan azt is el lehet képzelni, mi lesz, ha Hajnal a legutóbbi fordulókban mutatott formáját nyújtja. Az előző két meccsen gólpasszal, majd góllal segítette 3–1-es győzelemhez a BVB-t.

„Szerencsére tényleg jól megy mostanában, mégis bosszús vagyok. Ha a Hannover ellen kétszer kétgólos vezetés után nem ikszelünk, már négy győzelmünk lenne zsinórban” – fejtegette Hajnal.

A Bochum ellen azért így is meglehet a mesternégyes.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
41 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
46 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája