Véget ért a menetelés

M. A.M. A.
2009.04.19. 01:13
Címkék

Nem sikerült az újabb bra vúr Czink Melindának: magyar idő szerint szombatra virradóra két szettben kikapott a sokkal esélyesebb Marion Bartolitól a charlestoni egymillió dolláros versenyen. A hatodik helyen kiemelt francia egy óra nyolc perc alatt intézte el a világranglistán 69 hellyel mögötte álló magyart, aki igazán csak az első játszmában tudott ellenállást kifejteni: már abban is hamar brékhátrányba került, de ellenfele 5:4-es vezetésénél labdája volt ahhoz, hogy ezt ledolgozza. Nem sikerült, így 38 perc alatt 6:4-re elment az első szett – aztán még ennél is rövidebb idő alatt 6:1-re a második is.

Szembetűnő volt, hogy a negyedik kiemelt Nadja Petrova elleni mérkőzés tíz ászával szemben ezúttal egyszer sem tudott foghatatlan adogatással előrukkolni a magyar hölgy, ellenben ütött hat kettős hibát. Igaz, a nyolcaddöntőben is becsúszott ugyanennyi, de most csak az első szerváinak feléből tudott pontot elérni. Kevés, mint ahogy a mindössze két bréklabda is, ameddig eljutott, miközben Bartoli nyolc alkalommal került annak a kapujába, hogy elnyerje Czink adogatását, és ötször sikerült is neki. Így aztán sajnos a francia játszhatott az elődöntőben a 16. kiemelt német Sabine Lisickivel – lapzártánk után.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
41 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
46 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája