Új helyszín, új csarnok kerestetik

H. B.H. B.
2009.04.20. 23:15
Címkék

Hétfőn némi ború jött a BL-derűre. Futótűzként terjedt el a híre annak, hogy az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nem engedélyezi a BL-döntő visszavágójának győri megrendezését. Az ügyről Kiss Lajos, az ETO szakosztályelnöke tájékoztatta lapunkat.

„A hír nagyjából igaz – ismerte el az elöljáró. – A döntő első mérkőzését május kilencedikén vagy tizedikén Dániában, a visszavágót pedig egy héttel később, május tizenhatodikán vagy tizenhetedikén kell lejátszani. Az érdekeltek, valamint a televíziós társaságok képviselőinek bevonásával még folynak a tárgyalások a pontos időpontról. A nagyobb gondok a helyszínek miatt akadnak. Az EHF álláspontja szerint az eredeti helyszínek egyike sem alkalmas BL-döntő megrendezésére. Sem a Viborg csarnoka, sem a miénk. Az elképzelések szerint így az első találkozó helyszíne lehet Aarhus, Aalborg, esetleg Koppenhága. A visszavágóra pedig a győri egyetemi csarnokban, esetleg a Veszprém Arénában kerülhet sor. Még a héten Bécsbe utazunk, és az EHF vezetőivel egyetértésben születik majd döntés a végleges időpontokról, miként arról is, hogy hol rendezzük a mérkőzéseket.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája