Hátrányban játszott energikusan az ETO
16.00, Puskás-stadion; 16.25, Hidegkuti-stadion.
Ha az aktuális, pompás szemmérték alapján megítélt látogatószámot vesszük alapul – leragadva a sportnyelvnél –, döntetlent, mondjuk 1–1-et hirdettünk volna az arénák virtuális vetélkedésén. Néhány lényegi eltérés azért annak ellenére is szemet szúrt, hogy a létesítmények környékén nagyjából száz-száz érdeklődő téblábolt.
Az előbbi helyszínen a Magyar ligaválogatott–Milan párbaj kezdőrúgásáig még három és fél óra (a sör-, hot dog, édesség-, ereklye- és bóvliárusok zömének standja ennek megfelelően még korántsem idézett terülj-terülj asztalkámat, s a dobozos sör ára is úgy ingadozott, mint rosszabb napokon a forint árfolyama), az MTK–Győr MK-elődöntőnek otthont adó Hungária körúti „tanintézményben” viszont csupán harmincöt perc volt hátra a nyitányig... Mindamellett az aggodalom, hogy minden idők leg- hangulattalanabb kupameccsébe botlunk, gyorsan elillant, köszönhetően a 17 órára beeső mintegy háromszáz zöld-fehér szurkolónak, a hangpárbajt vállaló hazai magnak s nem utolsósorban a 11. percben a győri első partin (2–1) a vendégek gólját jegyző Lencse Lászlót elvesztő MTK-nak. Garami József kényszerből (sérülés miatt) váltott, de a „vágás” ült: Melczer Vilmos kiugratása után a csereember, Könyves Norbert juttatta előnyhöz s gurította – összesítésben – továbbjutó pozícióba a két kulcsemberét, a védő Mladen Lambulicsot és az irányító Kanta Józsefet a szurkolók között bevető kék-fehéreket.
Dragoljub Bekvalac is élt a „felültetés” trükkjével, igaz, erre a húzásra nem találtunk közérthető magyarázatot, sőt olybá tűnt, hogy a bajnoki és kupameccseken az ETO-val eleddig veretlen szerb mester tulajdonképpen az MTK szekerét tolja…
„Ne bánkódj, Bojan!” – igyekezett széles mosoly kíséretében csöppnyi vigaszt nyújtani játékosának Tarsoly Csaba, az ETO tulajdonosa, csakhogy a Bojan szeméből kicsapó villámok ettől csupán megszaporodtak. Bojan Brnovics, a győriek montenegrói csatára morózus hangulatban ült fel a tribünre: az után, hogy másfél héttel ezelőtt, a két csapat bajnoki randevúján (3–1) mesterhármassal jelentkezett, most egy sötétkék székből integetett.
„Nem értem…” – préselt ki magából néhány sistergős szót a trénerrel korábban Szerbiában már együtt dolgozó Bojan Brnovics. A mellőzés miértjére nem kaptunk választ, azt azonban felmérhettük, hogy Dragoljub Bekvalacot is karon ragadja olykor a szerencse: az ETO egyenlítő góljáért szimpatikusan megharcoló, Böőr Zoltánt kiszolgáló Tarmo Kink tudniillik ugyanúgy a kispadról beszállva jutott néhány perc hírnévhez, mint a másik oldalon Könyves Norbert.
„Nem értem…” – dörmöghette maga elé jól hallhatóan az a győri fanatikus, aki a szünetben a mérkőzést közvetítő sporttévé szakkommentátorától, Nyilasi Tibortól szeretett volna aláírást kapni. Mivel az autogramvadász és a biztonsági emberek párbeszéde szélesebb nyilvánosság előtt zajlott, úgy tűnt, a közvetítőállás előtt is lesz „meccs”. Nos, a csetepaté elmaradt, mivel a korábbi ezüstcipős felmérte: „fülesre” a Hungária körúton legfeljebb neki van szüksége, a szurkolóknak semmiképpen sem. A felismeréstől hajtva Nyilasi Tibor „alászállt”, s néhány jól irányzott aláírással megbékítette a perlekedőket. A példa mindazonáltal ragadós lehet: a Nemzeti Sport néhány napja azt javasolta, hogy az MLSZ állítson fel egy háromtagú, egykori, köztiszteletben megőszült futballistából álló grémiumot a csapatok vitás ügyeinek elintézésére. Ha Nyilasi Tibor a szurkolókkal és a biztonságiakkal két perc alatt szót értett, akkor talán a focistákkal sem gyűlik meg a baja…
A szünetbeli intermezzo után Pintér Ádám kapásgólja mutatósra is sikerült – igaz, Stark Péter kevéssel később büntetőből egyenlített, amivel eldőlt, hogy a Honvéd ellenfele május 20-án, illetve 27-én a döntőben legutóbb 1984-ben érdekelt (az aranymeccsen a Siófok ellen 2–1-re vesztő) ETO lesz.
Jó: Pintér Á., ill. Böőr, Supics, Sztanisics
Továbbjutott: a Győri ETO 4–3-as összesítéssel.
