Hátrányban játszott energikusan az ETO

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.04.22. 23:41
Címkék
Huszonöt év után szerepelhet újra a Magyar Kupa döntőjében a Győri ETO, miután Dragoljub Bekvalac csapata a Hungária körúton 2–2-re végzett az irányító Kanta Józsefet nélkülöző, rövid időszakokban továbbjutásra és hosszabbításra is „jó” MTK-val.

16.00, Puskás-stadion; 16.25, Hidegkuti-stadion.

Ha az aktuális, pompás szemmérték alapján megítélt látogatószámot vesszük alapul – leragadva a sportnyelvnél –, döntetlent, mondjuk 1–1-et hirdettünk volna az arénák virtuális vetélkedésén. Néhány lényegi eltérés azért annak ellenére is szemet szúrt, hogy a létesítmények környékén nagyjából száz-száz érdeklődő téblábolt.

Az előbbi helyszínen a Magyar ligaválogatott–Milan párbaj kezdőrúgásáig még három és fél óra (a sör-, hot dog, édesség-, ereklye- és bóvliárusok zömének standja ennek megfelelően még korántsem idézett terülj-terülj asztalkámat, s a dobozos sör ára is úgy ingadozott, mint rosszabb napokon a forint árfolyama), az MTK–Győr MK-elődöntőnek otthont adó Hungária körúti „tanintézményben” viszont csupán harmincöt perc volt hátra a nyitányig... Mindamellett az aggodalom, hogy minden idők leg- hangulattalanabb kupameccsébe botlunk, gyorsan elillant, köszönhetően a 17 órára beeső mintegy háromszáz zöld-fehér szurkolónak, a hangpárbajt vállaló hazai magnak s nem utolsósorban a 11. percben a győri első partin (2–1) a vendégek gólját jegyző Lencse Lászlót elvesztő MTK-nak. Garami József kényszerből (sérülés miatt) váltott, de a „vágás” ült: Melczer Vilmos kiugratása után a csereember, Könyves Norbert juttatta előnyhöz s gurította – összesítésben – továbbjutó pozícióba a két kulcsemberét, a védő Mladen Lambulicsot és az irányító Kanta Józsefet a szurkolók között bevető kék-fehéreket.

Dragoljub Bekvalac is élt a „felültetés” trükkjével, igaz, erre a húzásra nem találtunk közérthető magyarázatot, sőt olybá tűnt, hogy a bajnoki és kupameccseken az ETO-val eleddig veretlen szerb mester tulajdonképpen az MTK szekerét tolja…

„Ne bánkódj, Bojan!” – igyekezett széles mosoly kíséretében csöppnyi vigaszt nyújtani játékosának Tarsoly Csaba, az ETO tulajdonosa, csakhogy a Bojan szeméből kicsapó villámok ettől csupán megszaporodtak. Bojan Brnovics, a győriek montenegrói csatára morózus hangulatban ült fel a tribünre: az után, hogy másfél héttel ezelőtt, a két csapat bajnoki randevúján (3–1) mesterhármassal jelentkezett, most egy sötétkék székből integetett.

„Nem értem…” – préselt ki magából néhány sistergős szót a trénerrel korábban Szerbiában már együtt dolgozó Bojan Brnovics. A mellőzés miértjére nem kaptunk választ, azt azonban felmérhettük, hogy Dragoljub Bekvalacot is karon ragadja olykor a szerencse: az ETO egyenlítő góljáért szimpatikusan megharcoló, Böőr Zoltánt kiszolgáló Tarmo Kink tudniillik ugyanúgy a kispadról beszállva jutott néhány perc hírnévhez, mint a másik oldalon Könyves Norbert.

„Nem értem…” – dörmöghette maga elé jól hallhatóan az a győri fanatikus, aki a szünetben a mérkőzést közvetítő sporttévé szakkommentátorától, Nyilasi Tibortól szeretett volna aláírást kapni. Mivel az autogramvadász és a biztonsági emberek párbeszéde szélesebb nyilvánosság előtt zajlott, úgy tűnt, a közvetítőállás előtt is lesz „meccs”. Nos, a csetepaté elmaradt, mivel a korábbi ezüstcipős felmérte: „fülesre” a Hungária körúton legfeljebb neki van szüksége, a szurkolóknak semmiképpen sem. A felismeréstől hajtva Nyilasi Tibor „alászállt”, s néhány jól irányzott aláírással megbékítette a perlekedőket. A példa mindazonáltal ragadós lehet: a Nemzeti Sport néhány napja azt javasolta, hogy az MLSZ állítson fel egy háromtagú, egykori, köztiszteletben megőszült futballistából álló grémiumot a csapatok vitás ügyeinek elintézésére. Ha Nyilasi Tibor a szurkolókkal és a biztonságiakkal két perc alatt szót értett, akkor talán a focistákkal sem gyűlik meg a baja…

A szünetbeli intermezzo után Pintér Ádám kapásgólja mutatósra is sikerült – igaz, Stark Péter kevéssel később büntetőből egyenlített, amivel eldőlt, hogy a Honvéd ellenfele május 20-án, illetve 27-én a döntőben legutóbb 1984-ben érdekelt (az aranymeccsen a Siófok ellen 2–1-re vesztő) ETO lesz.

Jó: Pintér Á., ill. Böőr, Supics, Sztanisics

Továbbjutott: a Győri ETO 4–3-as összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
2 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
7 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
41 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
44 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
48 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
54 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik