Egymás ellen az első négy

2009.04.25. 23:50
Címkék

A spanyol bajnokság hajrája felé közeledve sűrűsödnek az események. Az előttünk álló hétvégén egymással játszik a bajnoki tabella első négy helyezettje: a Barcelona Valenciába látogat, a Real Madrid pedig Sevillában vizitál a Ramón Sánchez Pizjuan Stadionban.

Mind a két párosítás hallatlan izgalmakat ígér. A Mestallában két, hetek óta kiváló formában futballozó együttes randevúzik. A listavezető Barcelona hét forduló óta nyerésben van, de vendéglátója, a Valencia is elmondhatja ezt magáról a legutóbbi öt játéknapon. A listavezető még azzal a ritka bravúrral is dicsekedhet, hogy a hetes nyerősorozatban gólt sem kapott, miközben szerzett tizennyolcat! Pep Guardiola éppen a védekezés és a támadás remek egyensúlyával magyarázza a sorozatos győzelmeket, a jelenlegi edző által játékosként fémjelzett, Barcelonában Dream Teamként jegyzett „aranycsapat” legendás elnöke, Josep Luis Nunez pedig épp a minap nyilatkozta, hogy a mostani csapat jobb, mint amely az ő idejében, a kilencvenes évek elején sorra nyerte a bajnoki címeket.

Samuel Eto’o épp az elmúlt fordulóban a Sevilla ellen döntötte meg éves bajnoki gólcsúcsát, ám hogy 27 találatával nem tekintheti magát biztos gólkirálynak, az a soros ellenfél középcsatára, David Villa „bűne”, aki úgy tart 25-nél, hogy az utóbbi négy fordulóban mindig betalált. Szerdán például az ő duplájával nyert a csapat 2–1-re a bárkire veszélyes Betis otthonában.

A Sevilla éppen ellentétes utat jár be, mint a Valencia, miután legutóbbi három mérkőzését elveszítette. Ám az andalúzok éppen azt a meccset várják a legjobban, amikor a Real Madrid érkezik vendégségbe. Az ő szívüknél csak az ellenfél edzőjéé, Juande Ramosé dobog hevesebben: a Madriddal a legutóbbi 17 bajnoki találkozójából 16-ot megnyerő tréner legnagyobb sikereit épp a Sevilla kispadján aratta.

Legfrissebb hírek

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
5 perce

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
7 perce

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
49 perce

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
1 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
1 órája

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
1 órája

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik