Londonban is Adidasban

2009.04.25. 23:50
Címkék

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén bejelentették, hogy a MOB négy évre szóló együttműködési szerződést írt alá az Adidasszal, így folytatódik a 40 éve megszakítatlan együttműködés. Az Adidas 2012. december 31-ig a MOB gyémánt fokozatú főtámogatója lesz, az elkövetkező négy évben ő öltözteti a magyar olimpiai csapatot. Császári Attila, a német cég regionális sportmarketing-menedzsere hangsúlyozta, a vállalat kivételt tett a MOB-bal – ugyanis a cég a gazdasági válság miatt semmilyen lejáró szerződést nem újíthat meg, és nem köthet újat, a mostani megállapodás azonban a korábbinál magasabb támogatási összeget biztosít az olimpiai bizottságnak.

A közgyűlés egyhangúlag úgy döntött, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) a jövőben a MOB tagja lesz, így egy főt delegálhat az ötkarikás szervezetbe.

Schmitt Pál, a MOB elnöke elmondta: az idén minden korábbi, olimpia utáni esztendőnél kevesebb állami támogatásban részesülnek az ötkarikás sportágak.

Az idei költségvetésben 467 millió forint szerepel a bevételi oldalon. Új tétel a Bay Béla Program, amely 50 milliót nyújt az olimpiai sportágak edzőinek. A MOB munkatársai nem kapnak fizetésemelést, valamint 13. havi bért, és a tavalyinál összesen több mint 40 millióval kevesebb a tervezett működési kiadás.

Legfrissebb hírek

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
34 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
58 perce

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
59 perce

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
1 órája

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
1 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik