Pusztító jobbhorog

2009.04.25. 23:50
Címkék

Az első nagykanizsai csapattalálkozón Magyarország nagyon simán, 18:4-re verte meg Szlovákiát, amihez persze kellett az is, hogy az alacsonyabb súlycsoportokban kicsit lejtsen a ring – hazafelé. Ennek 57 kilóban lett meg a böjtje, amikor Mihály János hiába volt jobb, a két szlovák bíró a „létszámfölényt” kihasználva garantálta Tomás Vano 2:1-es győzelmét.

Aztán jött az est fénypontja, amikor nem is volt szükség a bíróra: a kaposvári Laufer Krisztián az első menet vége felé szemmel követhetetlen jobbhoroggal alaposan telibe találta Mario Zábojníkot. „Sohasem volt baj az ütőerőmmel, megpályázom az indulási jogot a szeptemberi milánói felnőtt-világbajnokságra. Varga Miklóstól sem félek” – mondta az idén érettségiző Laufer.

Az est legjobb meccsét azonban Darmos József vívta Dominik Milkóval. A két nehézsúlyú már pénteken, Győrben is összecsapott ligamérkőzésen, akkor is, most is a Vasas Eb-bronzérmese győzött. Méghozzá úgy, hogy a harmadik menetben Darmos pusztító jobbhoroggal kiütötte a szlovákot, akit percekig élesztgettek, mielőtt talpra tudott volna állni.

Legfrissebb hírek

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
33 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
57 perce

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
58 perce

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
1 órája

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
1 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik