Rekord – Arena dresszben

2009.04.25. 23:50
Címkék

Alain Bernard csütörtökön Montpellier-ben 46.94-re javította a férfi 100 méteres gyorsúszás világrekordját. A rekord mellett – magyar szempontból mindenképpen – kiemelendő, hogy a francia úszó az Arena új dresszében repesztett végig a távon.

S hogy ez mit bizonyíthat?

Azt mindenképpen, hogy ezt az évet talán már nem a Speedo ruhái uralják. Ezt támasztja alá többek között, hogy a japánok is az Arenával állnak szerződésben, és a nemzeti bajnokságukon négyen kerültek a korábban álomhatárként emlegetett 2:10-en belülre 200 méter mellen. Úgy, hogy klasszisuk, Kitadzsima Koszuke nem versenyez az idén...

Más kérdés, hogy Alain Bernard szenzációs ideje egyelőre nem hivatalos világcsúcs, hiszen a nemzetközi szövetség (FINA) még nem zárta le a március 31-ig ratifikálásra benyújtott dresszek vizsgálatát.

„Még nem végeztünk a munkával. Semmiképpen sem akartunk olyan listát nyilvánosságra hozni, amelyben szerepelnek a már tesztelt és jóváhagyott dresszek, valamint a még vizsgálat előtt állók. Egyetlen lista lesz” – nyilatkozta a FINA szóvivője.

Lehetséges, hogy éppen az átmeneti időszak miatt Bernard rekordja nem válhat hivatalossá, bár az nehezen elképzelhető, hogy a nagy márkák vezetői és a FINA képviselői előzetesen ne egyeztettek volna az ezekben a hetekben úszott világcsúcsok ratifikálásáról...

Legfrissebb hírek

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
6 perce

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
8 perce

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
49 perce

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
1 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
1 órája

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
1 órája

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik