Elfogyott a türelem

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.04.28. 01:58
Címkék
A Bayern München vezérkara hétfőn menesztette Jürgen Klinsmann vezetőedzőt, akinek a helyét az idény végéig Jupp Heynckes veszi át.

Két nappal a Schalkétól elszen vedett hazai vereség (0–1) után a Bayern München vezérkara menesztette Jürgen Klinsmann vezetőedzőt. Mondhatni, bejött a papírforma, hiszen hetek óta másról sem hallani a rekordbajnok kapcsán, mint azt, hogy inog a pad a tavaly júliusban nagy csinnadrattával kinevezett, a szurkolók bizalmát már régen elveszítő Klinsi alatt. Más kérdés, hogy a közelmúltban Karl-Heinz Rummenigge, a Bayernt működtető gazdasági társaság vezetője, valamint Franz Beckenbauer elnök is elhárította az edzőváltást firtató kérdést, mondván, ez ügyben célszerű megvárni az idény végét.

Hát nem várták meg.

„Cselekedni kellett, mert az elmúlt hetek eredményei következtében öt fordulóval a bajnoki idény vége előtt nehéz helyzetbe sodródott a csapat” - kommentált Rummenigge, aki azt is hozzátehette volna, hogy a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában is kudarcot vallott a vezetőedző, sőt a nem túl jelentős, de mégiscsak trófeával kecsegtető, nem hivatalos Szuperkupa-mérkőzést is elveszítette (a Dortmund többek között Hajnal Tamás góljával 2–1-re nyert júliusban).

„Természetesen csalódott vagyok, de tudomásul vettem a vezérkar döntését. A klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak is köszönettel tartozom, és továbbra is őszintén hiszek benne, hogy a Bayern megnyeri a Bundesligát” – hangzottak a segédeit, MartinVasquezt és Nick Theslofot is „magával rántó” Klinsmann búcsúszavai.

Az idény végéig a 63 esztendős Jupp Heynckest bízta meg a vezetőség a Bundesligában jelenleg a harmadik helyen álló, az éllovas Wolfsburg mögött három ponttal lemaradó Bayern irányításával, aki nem ismeretlen arrafelé, az 1987 és 1991 közötti regnálása idején két bajnoki címet is nyert a bajorokkal, sőt a Real Madriddal a BL-ben is a csúcsra ért (1998). Érdekesség, hogy első nekifutásra (szombaton) azt a csapatot kell két vállra fektetnie, amellyel játékosként négy bajnoki címet szerzett: a Mönchengladbachot.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája