Mindenki elégedett

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.04.30. 01:10
Címkék
Három versenyre szóló, egy évre felfüggesztett eltiltással sújtotta az FIA motorsport-világtanácsa a McLarent az Ausztrál Nagydíjat követő hazugságaiért. Mindenki elégedett, az ügy lezártnak tekinthető.

A várakozásnak megfelelő en enyhe büntetést kapott a McLaren-istálló a Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport-világtanácsától, amely szerdán tárgyalta újra az Ausztrál Nagydíjat követő hazugságok körülményeit. A bűnét elismerő s ezért bocsánatot kérő McLaren háromversenyes eltiltást kapott, amelyet egy évre felfüggesztettek. Azaz ha 12 hónapon belül nem derül ki eddig eltitkolt részlet az ügyben, illetve a McLaren nem tesz olyat, amivel megsérti az FIA sportkódexének 151/c pontját, azaz nem ront a Formula–1 megítélésén, megússza további szankció nélkül.

Lewis Hamiltontól már korábban elvették Melbourneben megszerzett pontjait, és ezzel le is zárták az ügyet.

„Köszönöm a motorsportvilágtanács tagjainak, hogy meghallgatták válaszaimat a kérdéseikre – mondta az ítélethirdetés után Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. – Súlyos hibákat követtünk el Ausztráliában, majd Malajziában, ahol nem ismertük el korábbi vétkeinket. Örülök, hogy ismét tisztázhattuk a helyzetet, bocsánatot kérhettem, és hogy elmondhattam, mindent megteszünk, hogy ehhez hasonló eset ne forduljon elő a jövőben.”

Max Mosley, az FIA elnöke elárulta, azért enyhe a szankció, mert Dave Ryan, az ausztráliai meghallgatáson részt vevő McLaren-versenyigazgató már nincs a csapatnál.

„Olyan emberek hozták a rossz döntéseket, akik már nem tagjai a McLarennek – mondta Mosley, aki többes számban beszél, és mivel azóta Ryan mellett csak Ron Dennis elnök távozott a posztjáról, sejteti, hogy a korábbi csapatfőnök távozása is enyhítő körülmény volt. – A McLarennél mostanában minden megváltozik, ez a folyamat jót tesz a csapatnak és a Formula–1-nek is. Ha súlyos büntetést szabunk ki, csak lassítjuk, esetleg visszafordítjuk a történéseket. Ha nem ismétlődik meg az eset, lezártnak tekinthetjük az ügyet.”

Amellett, hogy az újabb botrány beárnyékolná az F1-et, Mosley a McLarennél uralkodó újfajta hangulatra is utalt.

Az eddig a legfeszesebb csapatként ismert gárda bahreini motorhome-jában tombolt a zene, a szívesen látott vendégeket az eddig elzárt felső szinten fogadták, a nap elején ízletes reggelivel, délutánonként fagylalttal és koktélokkal látták vendégül. Ron Dennis bohóckodásnak tartotta a Red Bull hasonló kezdeményezését, az elnök távoztával és az erőviszonyok felborulásával valóban minden megváltozott.

Legfrissebb hírek

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
17 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
19 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
36 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
49 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
50 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
56 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik