Góleső mellé pezsgőfürdő

2009.05.02. 02:28
Címkék
Öröm és bánat: amíg a Kecskemét matematikailag is biztosította helyét az élvonalban, addig egyre biztosabb, hogy a REAC a következő szezont már a másodosztályban kezdi meg. Hevesi Tamás edző csütörtökön lemondott, a klub vezetői pedig új célként – jövőre... – a másodosztály megnyerését tűzték ki.

Durrantak a pezsgők…

A Kecskemét pénteken este matematikailag is biztosította helyét az élvonalban, Tomiszlav Szivics vezetőedző nem hiába kérte a klub alkalmazottait, hogy a mérkőzés előtt már hűtsenek be jónéhány üveg italt.

„Megérdemlik a fiúk!” – mondta nagyot szusszanva a lefújást követően a szerb tréner.

A KTE péntek este újra bebizonyította, hogy a támadófutballal igenis szép eredményeket lehet elérni, és amíg néhány csapat hazai pályán biztosan megremegett volna az ellenfél vezetésénél, Tomiszlav Szivics együttese egy percre sem adta fel az ütközetet, és vert helyzetből fordított.

„Meglátják, a szezon egyik legnehezebb meccse lesz” – jósolta még a mérkőzés előtt a szerb edző, ám lássuk be, csak félig-meddig lett igaza, hiszen a második félidőben a kiállítások miatt kilenc emberre fogyatkozó REAC-nak végül akár tíz gólt is lőhettek volna a hazaiak.

Rákospalotán viszont változnak az idők: a klub vezetői belátták, vajmi kevés esély van az élvonalban maradásra, így az előljárók csütörtökön az együttes honlapján rövid közleményben tudatták, hogy ugyan elégedettek voltak Hevesi Tamás hozzáállásával, ám Kecskeméten már Nagy Sándor ül (ült) megbízott edzőként a kispadon. A klub vezetősége a vezetőedző váltással egyidejűleg új célokat is megfogalmazott, azaz a jövő évi NB II-es bajnokság megnyerését, és így az ismételt feljutást az élvonalba.

Volt is bánat a rákospalotai kispadon: a játékkal együtt élő Nagy Sándor végül csalódottan vonult az öltözőbe.

Remek mérkőzést játszott a két csapat, az első félidőben gyors gólváltásba kezdtek, két percen belül kétszer is egymás kapujába találtak, és hogy a nézők továbbra se unatkozzanak, az iramot a későbbiekben tartották, azaz potyogtak a gólok. Negyvenöt perc alatt öt gólig jutott a két együttes, a fordulást követően pedig újabb hármat lőtt a KTE.

A lefújást követően percekig ünnepelte a hazai szurkolótábor Tomiszlav Szivics együttesét, a játékosok több száz pacsit kiosztottak, járt a taps a csapatnak.

Akárcsak az előre behűtött pezsgők…

Legfrissebb hírek

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
12 perce

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
12 perce

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
13 perce

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
18 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
40 perce

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
54 perce

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
1 órája

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik