Mostanság nem csupán az érettségiző diákok számolgatják írásbeli pontjaikat, az élvonalban bukdácsoló siófoki játékosok és vezetők is gyakorta foglalkoznak a matematikával. Úgy tűnik azonban, a szurkolókat kevésbé érinti meg a csapat sorsa, hiszen Diósgyőrbe csupán ketten kísérték el a Siófokot.
S hogy miért a nagy számolgatás? Nos, Aczél Zoltán együttesének matematikai esélye még van a bent maradásra, bár ez már tényleg a bravúr kategóriájába tartozna. A siófokiak nemegyszer lifteztek már a két osztály között: a Bányász 1985-ben jutott először a legjobbak közé és kilenc évi derekas helytállás után esett ki. Két évvel később, 1996-ban már újra NB I-esnek mondhatta magát, de újabb négy esztendő elteltével ismét búcsúzni kényszerült. 2002-ben harmadjára is feljutott, ám két évvel később nem a „szokásos” kiesés következett, hanem egyszerűen megszűnt. Az akkori tulajdonos éppen Diósgyőrbe tette át a labdarúgócsapatot működtető kft telephelyét, életben tartva a DVTK-t, ám mit sem törődve a siófoki futball halálával. Aztán, ahogy az lenni szokott, 2007-ben már újra az élvonalbeli csapatok között találhattuk a BFC-t.
Hogy meddig? Ez több találkozótól is függött, illetve még mindig függ. Így nem csoda, hogy a vezérkar nemcsak a diósgyőri meccset figyelte árgus szemekkel, percenként telefonált Zalaegerszegre a Nyíregyháza elleni meccs eredménye iránt érdeklődve. Mert nagy matematikai tudás sem kell ahhoz, hogy megállapítsuk, elvileg a Siófok még utolérheti, sőt meg is előzheti a kiesés ellen folytatott versenyfutásban a Szparit. Persze, ahhoz több kell, mint amennyit Diósgyőrben az első félidőben mutatott. Óvatosan, kockázatmentesen futballoztak a vendégek, de szerencséjükre a DVTK sem igazán erőltette az akciókat. Ettől aztán unalmas, majdhogynem eseménytelen első félidőt produkáltak a csapatok.
Nyilván a zalaegerszegi és a paksi események hatására a BFC Siófok taktikát váltott a szünet után. Feladva az óvatos, leginkább a biztonságra törekvő játékot, Aczél Zoltán feljebb, előrébb tolta a csapatát és jóval többet kockáztatva a három pont megszerzésére törekedett. Tanítványai tökéletesen betartották az utasításokat, s noha közönségszórakoztató futballról nem beszélhetünk, de a a kigondolt taktika, a megkomponált játék a vendégek sikerét hozta. Természetesen a győzelemhez a jó csere is kellett, hiszen Georges Aimé Ekounda beállítása remek edzői húzásnak bizonyult. A kameruni támadó rendkívüli veszélyt jelentett az álmosan és lassan futballozó hazai védelemre, aztán egy csodás góllal fel is tette a koronát a teljesítményére.
A Siófoknak győzelmével, no meg a Nyíregyháza vereségével öt pontra csökkent a hátránya, és ugyebár három forduló még hátravan…
