Menekül a Bruins

2009.05.12. 00:52
Címkék

Visszatáncolt a szakadék szé léről a Boston: a Bruins a Keleti főcsoport-elődöntő ötödik mérkőzésén hazai pályán 4–0ra legyőzte a Carolinát, s ezzel 3–2-re alakította a párharcot – de még a Hurricanes vezet.

Éppen itt volt az ideje, hogy a Keleti főcsoport alapszakaszgyőztese magára találjon: az első meccset Carolinában nyerte meg a Bruins, utána azonban sorozatban háromszor kikapott, ráadásul összesen háromszor tudott betalálni a remekül védő Cam Ward hálójába.

A Hurricanes kapusa helyett most kollégája, a 2.10-zel az alapszakasz legjobb kapottgólátlagát produkáló Tim Thomas villogott: mind a 19 kapujára tartó kísérletet hárította. A bostoniak egyébként úgy játszottak, mint akiknek az életük múlik a győzelmen: tizenegy percig lövéshez sem hagyták jutni az ellenfelet, és összesen negyvenszer veszélyeztettek, azaz megérdemelten nyertek 4–0-ra. Már csak három dolog miatt kell aggódniuk: az egyik, hogy a csapat gazdag történelme során még sosem fordított 3–1-es hátrányból a playoffban, a másik, hogy a következő találkozót magyar idő szerint szerda hajnalban a Carolina csarnokában rendezik, a harmadik, hogy a Bruins kulcsembere, Zdeno Chára kapott egy nagyot a bal lábára, és a szlovák emberhegy néhány percig fel sem tudott állni.

A másik vasárnapi meccsen a Detroit 4–1-re verte meg az Anaheimet, így összesítésben 3–2-re vezet.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
11 perce

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
41 perce

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
59 perce

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
1 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
1 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
1 órája

Népsport: a gyermek Sevcsenkót és Klicskót is kitelepítették a csernobili reaktorkatasztrófa után

Népsport
1 órája

Kosárlabda: szép a kirakat, de mi van a boltban?

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik