Petacchi duplázott

2009.05.12. 00:52
Címkék

A 2009-es Olasz körverseny útvonalának eddigi legmagasabb pontja várt a bringásokra a centenáriumi viadal harmadik szakaszán: a résztvevőknek Combaiban egészen 391 méter magasra kellett felkapaszkodniuk, majd a célig még két kisebb dombot leküzdeniük. Ivan Basso csapata, a Liquigas alaposan megrántotta a sort a rövid, de meredek emelkedőkön, aminek következtében a főmezőny több részre szakadt. Az utolsó harminc kilométeren már nem volt ott a mezőnyben a (titkos) esélyesnek tartott Christian Vande Velde. Az amerikai belekeveredett egy bukásba, és mentővel kellett kórházba szállítani (bordatörést szenvedett), így a Garmin csapatkapitánya számára már a harmadik napon véget ért a Giro d’Italia. A hajrára alig több mint ötvenen maradtak elöl, a rózsaszín trikós Mark Cavendish viszont leszakadt az emelkedőkön, s mivel másfél perces hátrányba került, biztossá vált, hogy elveszíti az első helyet. Az élcsoportban tekert viszont Alessandro Petacchi, aki valamirevaló sprinterrivális hiányában a második után a harmadik szakaszt is megnyerte. Ez volt a huszonegyedik etapsikere a Girón, ráadásul megszerezte Olaszország 1200. szakaszgyőzelmét. A három nagy körversenyen Petacchi összesen 44 elsőségnél jár, ezzel már csak Mario Cippolini (57) és Eddy Merckx (64) előzi meg a vonatkozó rangsorban. Győzelmével a veterán klaszszis a rózsaszín trikót is átvette, igaz, nagy bravúr lenne, ha a holnapi, hegyi befutóval végződő szakaszon is megtartaná, főleg mivel Lance Armstrong csak 31, Levi Leipheimer pedig csak 44 másodpercre van tőle.

Legfrissebb hírek

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
11 perce

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
41 perce

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
59 perce

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
1 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
1 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
1 órája

Népsport: a gyermek Sevcsenkót és Klicskót is kitelepítették a csernobili reaktorkatasztrófa után

Népsport
1 órája

Kosárlabda: szép a kirakat, de mi van a boltban?

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik