Az utóbbi évek legnagyobb sikere

2009.05.14. 22:45
Címkék
Még csak január óta válogatott, de az április végén, Gloucesterben rendezett korosztályos Európa-bajnokságon bejutott a döntőbe, ami 2003 óta egy magyar versenyzőnek sem sikerült. Fazekas Eperke ugyan csak 17 éves, de szerinte a még fiatalabbaké a jövő. Bár őt sem kell félteni, mert igencsak nagy céljai vannak.

Alig lettél válogatott, máris Eb-döntőbe kerültél. Legközelebb a dobogóért szoríthatunk?Alig lettél válogatott, máris Eb-döntőbe kerültél. Legközelebb a dobogóért szoríthatunk?

Ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnöm. Nagy a lemaradásunk a nemzetközi élmezőnyhöz képest, de a fia-talok le tudják majd dolgozni a hátrányt, és ha továbbra is ilyen keményen készülnek, négy-öt év múlva utolsó éves juniorként nagyon jó helyen végezhetnek.

Te sem vagy még nagymama korban…

Még csak január óta vagyok válogatott és magántanuló. Meglátjuk, hogy bírom: egyelőre nem okoz problémát, de félek, már túl idős vagyok ahhoz, hogy elérjem azt, amit a mostani utánpótlás-korosztály tagjai elérhetnek a jelenlegi helyzetben.

Mi változott a korábbiakhoz képest?

Sokkal jobbak a körülmények. Több a szponzor, többet tudunk edzeni, napi nyolc órát, több vízfelületet kapunk, és most, hogy jönnek az eredmények is, még jobban beindul ez a folyamat.

Azért neked sem kellene temetned magad.

Nem is teszem. Szeretnék ott lenni és minél jobb eredményt elérni a 2010-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon, és az olimpiára is nagyon jó lenne kijutni. Két év múlva érettségizem, mert évvesztes vagyok, és nulladik évfolyamra is jártam, úgyhogy szerencsére nem az olimpia évében kell izgulnom emiatt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
2 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
2 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
2 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik