Még mindig él a bajnoki remény

A képlet végtelenül egyszerű volt: az Újpest győzelemre ítéltetett.

Ez volt az utolsó szalmaszál, amelybe belekapaszkodhatott, ha nem csak a kincstári optimizmus diktálta az utóbbi napok nyilatkozatait. A vezetőedzőtől a játékosokig mindenki azt hangoztatta, ők bizony még nem mondtak le az aranyéremről, amíg cseppnyi esélyük marad, addig megalkuvás nélkül küzdenek. A mentalitás rokonszenves, ám nyilván a lilák minden híve pontosan tudta, hogy ha a csapat nem nyer a Zalaegerszeg ellen, hiába marad még remény az utolsó két fordulóra – kizárólag abban az esetben, ha a Debrecen vasárnap otthon nem szerzi meg a három pontot az MTK ellen –, erre a bajnoki címre már keresztet vethetnek.

Bár a jelek szerint sok újpesti már a meccs előtt így vélekedett, és nem vette magának a fáradtságot, hogy kimenjen a Szusza Ferenc Stadionba a helyszínen kiszurkolni a létfontosságú győzelmet. Ilyen szorult helyzetben logikus lenne a feltételezés, hogy nemcsak a játékosok, hanem a lelátó népe is mozgósítja minden erejét, elvégre egységben az erő, ám a szektorokban nem foglaltak helyet többen, mint mondjuk a szezon derekán egy átlagos, távolról sem sorsdöntő találkozón. A kezdés előtt fél órával teszteltük a büfé előtt sorban álló szurkolókat, és túlzás lenne azt állítani, hogy szétdurrantak volna a derűlátástól. A rögtönzött és természetesen nem reprezentatív közvélemény-kutatás tapasztalatait a legtömörebben úgy lehetne összegezni, ahogy egy idősebb úr fogalmazott: „Ezt mi szúrtuk el, de nagyon.”