Oroszlánbarlang lett a kecskeméti stadion
„Oroszlánbarlang lett a stadio nunk!” – jelentette ki a napokban több kecskeméti labdarúgó a szezon végéhez közeledve.
S bizony jó okuk veszedelmesnek kikiáltani a stadionjukat, hiszen az eredmények őket igazolták: legutóbb múlt év októberében kaptak ki a Széktói Stadionban, akkor gólzáporos (3–4) találkozón nyert a Kaposvár Kecskeméten, sőt azóta is csak két pontot bukott hazai pályán Tomiszlav Szivics együttese… A szerb vezetőedző játékosainál is tovább ment, a hét közepén kijelentette: „Ha minden jól alakul, akkor kétezer-tizenegyre bajnok lehet a csapat.”
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szombati találkozó a Honvéd számára legalább olyan fontos volt, mint a vendéglátónak: Sisa Tibor együttese legutóbbi öt találkozóját elvesztette, aminek következtében a forduló előtt hat pontra közelítette meg a kiesőhelyen álló Siófok. A kispestiek trénere morgolódott is szombaton: „Nem így terveztük…”
Az első félidőben a kispestiek csatára, Abraham egymaga akár három-négy gólt is lőhettek volna, ám a villámgyors támadót a legtöbbször csupán egyvalami zavarta: a labda. A Honvéd légiósa versenyfutásban métereket vert a statikusan játszó kecskeméti védőkre, ám hiába állt szemtől szemben Romeo Mitroviccsal, ziccerben rendre a lehető legrosszabb megoldást választotta. Előbb a labda mellé fejelt, majd az égbe bombázta a labdát – a kispadok előtt Tomiszlav Szivics és Sisa Tibor is foghatta a fejét.
Aztán eljött a nagy pillanat: a Honvéd 508 perc után gólt lőtt!
Megszakadt tehát a kispesti átok, igaz, a lelátón eközben mindenki azon tanakodott, hogy a „jubileumi” találat szerzője vajon a szélen elrobogó Diego, vagy a labdát a kapuba talpaló Abraham volt-e.
Pontatlanul, kapkodva játszott a Kecskemét, a korábban megszokott nyugodt támadójátéknak csak nyomait lehetett látni, a felgyorsuló hazai akciókra láthatóan felkészült a Honvéd: a megiramodó támadókat rendre földre vitték a kispestiek hátsó alakzatának tagjai.
Tomiszlav Szivics vöröslő fejjel robogott be az öltözőbe, és minden bizonnyal olyan letolást kaptak játékosai a szünetben, amitől a fordulást követően nyomban megváltozott a játék képe. A szerb vezetőedző kettőt cserélt, a bizonytalanul mozgó futballistáit „lekapta” a pályáról, a helyükre beállók pedig plusszt tettek a játékhoz: Gyagya Attila megbízhatóan rombolt hátul, míg Montvai Tibor ezúttal is bizonyította, hogy gólérzékeny játékos.
A Honvéd valószínűleg nem tudatosan, de átadta a területet a hazaiaknak, akik egyre nagyobb iramot diktálva átvették a játék irányítását. A KTE futballja ekkor már hasonlított az elmúlt fordulókban megszokotthoz, a háromcsatáros rendszerben egyre gyakrabban kerültek a futballistái a kispesti védelem mögé, és meg is fordították az eredményt.
Nagy volt a harc a pályán, a Honvéd megpróbálta legalább az egyik pontot megkaparintani, a rutinos Dragan Vukmir űzte, hajtotta társait előre, a Kecskemét védelme ekkor viszont már jól tömörült, a házigazda a kontrákra építve játszott. A szurkolók is belelkesedtek a találkozó végére, élvezetes, jó iramú mérkőzést játszott a két csapat, ám ezzel a vendégek semmire sem mentek: a Honvéd továbbra sem tudott pontot szerezni a bajnokságban. A látogatók csupán egy dolognak örülhettek: hoszszú idő (öt forduló) után újra gólt lőttek a bajnokságban.
A hazaiak más miatt lehettek elégedettek: ezen a tavaszon valóban oroszlánbarlang lett a kecskeméti Széktói stadion…
