A próféta

Amikor Lothar Matthäusszal együtt munkába állt, az ország férfinépe (s persze néhány unatkozó háziasszony is) arra gondolt, hogy íme, itt ez az erőtől, önbizalomtól duzzadó két férfi, aki nem a mi siránkozással, kudarcokkal teli futballmúltunkból bukkant elő. Alighanem arra gondoltak sokan, íme, ők lehetnek a magyar foci megváltói.

László Csabát egyébként nagyjából tizenvalahányan ismerték az országban, rokonok, barátok. De még ez sem számított. Annyit tudtunk csak róla, hogy erdélyi fiatalember, aki Németországban dolgozik, s tudja, milyen az igazi profizmus.

Aztán a nagy álom elsuhant, semmivé foszlott. Lothar Matthäus messze jár, a héten a legnagyobb titokban Zürichben tárgyalt a kameruni labdarúgó-szövetség alelnökével, hogy esetleg átveszi az afrikai ország válogatottját, László Csabát pedig Skóciában ünnepelték néhány korty whiskyvel, hátba veregetéssel kísérve, és azt mondták neki: Mister, maga itt a legjobb edző. Az erdélyi fiatalember alighanem elérzékenyült, s úgy érezhette, megannyi keserű pillanat után talán a csúcsra ért. A Hearts trénereként ilyen díjjal büszkélkedni – amikor skót földön minden a Celtic és a Rangers körül forog – több mint elismerésre méltó teljesítmény. Idehaza pedig sokan meglepődhettek, hiszen László Csaba edzői munkássága itthon minimum vegyes érzelmeket váltott ki. Aligha felejthető az a kép, ahogy a Fradi szakvezetőjeként sírt az Üllői úton a B-közép előtt. Kritizálták érte éppen eleget, mondván, nem elég kemény, nem a kispadra való, olyan „szép” a lelke, hogy talán gyerekkorában A két Lottit olvasta rongyosra, felnőttként pedig tizennyolcszor látta a moziban könnyeivel küszködve a Bridget Jones naplóját. De megismertük a kemény, kíméletlen László Csabát is, aki a Ferencváros szakvezetőjeként a Soprontól elszenvedett kiütéses vereség, a fájdalmas kupadöntő alatt a fültanúk szerint arra buzdította fiait, hogy törjék el az ellen játékosainak lábát.

Itthon, magyarként nem tudott futballpróféta lenni.

Ehhez Skóciába kellett utaznia.

Mi pedig innen, a távolból csak irigykedhetünk rá, s nem csak a jófajta whisky miatt.