Feljut-e a feljutó?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2009.05.26. 00:48
Címkék
Amikor a hét végén eldőlt, hogy a SMAFC-NYME gárdája tekinthető a férfibajnokság B-csoportja bajnokának, egyből felvetődött a kérdés: vajon vállalja-e az A-csoportos indulást a második számú soproni csapat úgy, hogy az első számú, a sÖrdögök sincs anyagilag túl jól eleresztve...?

Sikeresnek bizonyult a másodosztály rájátszásának új lebonyolítási rendszere: a döntő mindent eldöntő mérkőzését gyakorlatilag telt ház előtt játszotta a főváros sokat látott Dózsa György úti csarnokában a Soproni MAFC-NYME és a Wamsler SE Salgótarján együttese. Buszokkal jöttek a drukkerek mind a két városból, és remek hangulatot teremtettek a szép emlékű Budapesti Sólymok évek óta csendes fészkében, tehát már megérte úgy alakítani a végkifejletet, hogy az NB I B Keleti és Nyugati csoportjának győztesét az idény legvégén összeeresszék a feljutásért.

Még akkor is, ha a felek már a finálé előtt összevesztek, hogy hol legyen a két nyert mérkőzésig tartó párharc esetleges harmadik meccse, ha két felvonás után 1–1 lenne az állás. Az lett, és bár a logikusnak tűnő fővárosi helyszínben nagy nehezen sikerült megegyezniük, állítólag a mérkőzést megelőzően mindkét fél bejelentette óvási szándékát emiatt. A végül vereséget szenvedő nógrádiak pedig fenn is tartották ezt, ami alighanem von még maga után egy-két csörtét a zöldasztalnál, de ettől még a lényeg, hogy a pályán 80–61-re nyerő SMAFC tekinthető feljutónak.

Illetve…

„A jogot megszerezte – javított ki Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkára. – Egyelőre úgy tudom, örülnek a bajnoki címnek a soproniak, úgy, ahogy a szegediek a női euroligás szereplésnek, és csak később döntenek. Mindenesetre ha nem neveznek, a versenyiroda kér fel helyettük egy másik csapatot. Hogy mik a kritériumok? Nincs erre külön szabály a versenykiírásban, az indulhat, aki a legalkalmasabb, de például a salgótarjániak már a találkozó előtt jelezték, hogy abban az esetben is elindulnának az A-csoportban, ha nem nyerik meg a döntőt.”

Ami biztos: a nevezési határidő június végén jár le. És ami nem biztos: a SMAFC nevezése. Megkerestük ugyanis Karácsonyi Zsoltot, a csapat hivatalos kapcsolattartóját, aki a feljutási szándékkal kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta, amint lehet, összeül a klub elnöksége, és dönt a kérdésben, de magánvéleménye szerint problémás lenne az indulás, mert a gárda minden tagja munka vagy iskola mellett jár edzésre. Tudnak erről a fővárosban is, Lajtai Péter, az A-csoportból kieső, sereghajtó EnterNet-NTE Hegyvidék vezetője ugyanis nem titkolta, ők (is) készenlétben állnak.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
52 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája