Show-val hangolnak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.05.28. 23:23
Címkék

„A hazai közönség megismerheti és testközelből láthatja nemzetközi szintű bokszolóinkat, mi pedig kaptunk még egy lehetőséget arra, hogy hangolódjunk az EU-bajnokságra és a világbajnokságra” – jelezte a sportág történetének első Kelet–Nyugat gálája fontosságát Kovács László, az amatőr válogatott szövetségi kapitánya. A nyár első nagy viadala, az EU-bajnokság két hét múlva kezdődik Odensében, míg a többségnek Debrecen lesz az utolsó erőfelmérő, leszámítva a sérült Darmos Józsefet, illetve Szellő Imrét, aki családi okokból (kislánnyal ajándékozta meg élete párja) később kezdte meg a felkészülést.

„Az EU-bajnokságon viszont már ő is ott lesz, és lehet, hogy Debrecenben bukkanunk újabb meglepetésekre – mondta Kovács kapitány. – A fiatalok, így Kanalas Róbert vagy Móna Imre előtt ott a lehetőség, de arra is kíváncsi vagyok, hogy Bacskai Balázs mit kezd a rutinos Oravecz Pállal.”

Mi pedig arra leszünk kíváncsiak, meddig tart az ötletgazda Duba Flórián lelkesedése. A hajdan ifiként bunyózó vállalkozó tíz évre írt alá szándéknyilatkozatot a szövetséggel. „Érzelmileg is szeretném a bokszhoz láncolni az embereket, és remélem, a gálának köszönhetően hosszabb távon is erős bázisok jönnek létre – mondta lapunknak Duba. – Más sportágban már bevált a gála, itt volt az ideje, hogy az ökölvívásban is legyen hasonló. Debrecenben kezdünk, jövőre megyünk nyugatra, utána meg váltogatjuk a helyszíneket. Pénzdíj nem lesz, kupa viszont igen, meg egy vándordíj is, amely, remélem, évről évre és kézről kézre vándorol.”

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
13 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
24 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
40 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája