A magyar sportoló szerint igazságtalan az élet

2009.06.01. 22:48
Címkék

Nagyon izgult?Nagyon izgult?

Inkább fáradt, gyenge voltam. Pénteken öt játszmát teljesítettem, s még nem sikerült kipihennem. Ráadásul az egy héttel ezelőtti betegségem is visszatért, szombat este már hőemelkedésem volt, de lehet, hogy lázas is voltam. Ilyen körülmények között nem tudtam úgy teniszezni, ahogyan szerettem volna.

Egy cseppet sem volt ideges?

De, természetesen azért ideges voltam, elvégre Grand Slam-tornán a negyeddöntőbe jutásért teniszeztem.

Úgy tűnt, a második szett hajrájára mégis magára talált.

A végén valójában már csak arra figyeltem, hogy valahogyan átüssem a labdát, és arra vártam, inkább Cibulková rontson. Az elején ugyanis rengeteget hibáztam, de kénytelen voltam megpróbálni hamar nyerőket ütni, mert a hosszú labdameneteket nem bírtam volna erővel – nem volt más esélyem.

Mentálisan is sokat kivett önből az elmúlt egy hét menetelése?

Igen, azt hiszem, fejben is elfáradtam. Most szükségem lesz néhány nap pihenésre, testileg és szellemileg egyaránt – kell a kikapcsolódás. Utána pedig megkezdem a felkészülést Wimbledonra, s bízom benne, hogy ott is jól megy majd a játék.

Az utolsó vereség el tudja rontani ezt az egy hetet?

El, sajnos kicsit keserű szájízzel távozom Párizsból. De azzal elégedett lehetek, hogy azután, hogy betegen jöttem ide, és naponta csak egyet tudtam edzeni a torna előtt, bejutottam a legjobb tizenhat közé. Csak az szomorít el, hogy még messzebb is eljuthattam volna, ha nincs a betegség – de mit tegyek, ilyen igazságtalan az élet.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
8 perce

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
8 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
38 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
51 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
58 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
1 órája

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
1 órája

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
1 órája