MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.06.02. 23:04
Címkék

Többek között külföldön játszó magyar futballistákat is megkeresett az FC Fehérvár, amely a kispadra külföldi edzőt szerződtetne. A kiszemeltek között ott volt a Liverpool húszéves támadója, Németh Krisztián is, aki azonban nemet mondott.Többek között külföldön játszó magyar futballistákat is megkeresett az FC Fehérvár, amely a kispadra külföldi edzőt szerződtetne. A kiszemeltek között ott volt a Liverpool húszéves támadója, Németh Krisztián is, aki azonban nemet mondott.

Természetesen nagyon megtisztelő, ha gondoltak rám, főleg egy olyan szakmai tekintély, mint Mezey György. Ugyanakkor nem akarom megbántani a fehérváriakat, mindössze arról van szó, hogy egyelőre külföldön képzelem el a jövőmet. Július elején kezdődik a felkészülés Liverpoolban, és már most jelezték a klub vezetői, hogy mikén eddig, ezután is a felnőttekkel, Steven Gerrarddal, Fernando Torresszel együtt edzek majd, egyelőre erre koncentrálok. Nem tudom, kit igazol a klub, de csak magamra figyelek, és hiszem, ha keményen dolgozom, és nem sérülök meg, kapok esélyt a bizonyításra. A kemény munkával eddig sem volt gond… Szóval, ha tehetem, maradok Angliában, ahol nagyon jól érzem magam.

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
5 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
11 perce

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
34 perce

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
36 perce

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
58 perce

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
1 órája

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
1 órája

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
1 órája